5 hiba, melyet elkövethet pajzsmirigy hormonpótlás során

5 hiba, melyet elkövethet pajzsmirigy hormonpótlás során

Dr. Békési Gábor PhD Módosítva: 2019.03.07 11:26

Pajzsmirigy alulműködés esetén a fő terápia a gyógyszeres kezelés, melynek során pótlásra kerülnek a hiányzó pajzsmirigy hormonok. Viszont – mint a legtöbb készítmény esetén- van néhány dolog, melyekre nem árt ügyelni, ugyanis több minden is befolyásolhatja a terápia sikerességét. Dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája ezeket a buktatókat ismerteti.

Nem vár a reggelivel és a kávéval

A pajzsmirigy gyógyszereket a legjobb reggel, üres gyomorra bevenni, ezért vannak, akik a reggelijükhöz, illetve a kávéjukhoz veszik be. Pedig ez nagy hiba, hiszen ekkor csökken a szer felszívódása, így az nem is tudja kifejteni a hatását. Erre sokszor csak akkor jönnek rá, amikor a kezelés ellenére sem mutat kielégítő javulást a beteg állapota- sem a közérzete, sem a hormonszintjei nem lesznek lényegesen jobbak. Az orvosok azt tanácsolják, hogy a reggeli előtt minimum fél órával, a kávé előtt pedig legalább egy órával vegye be a készítményt, méghozzá lehetőleg vízzel!

Jódot szed

A pajzsmirigy alulműködés és a jódhiány gyakran kéz a kézben jár, ám vannak olyan állapotok (pl. Hashimoto betegség), amikor a jódpótlás csak olaj a tűzre, hiszen ezáltal fokozódnak a kóros autoimmun folyamatok. Így hiába a megfelelő dózisú gyógyszer, az értékek nem javulnak. Hogy ez a hiba elkerülhető legyen, érdeklődjön orvosánál, hogy a fennálló probléma esetén szabad-e plusz jódot fogyasztani, és ha igen, akkor mennyit. Ma már szerencsére vannak olyan vizsgálatok, melyekkel lehet mérni a jódszintet,  így megtudható, kinél áll fenn hiány, és ha igen, akkor az milyen mértékű. A jód szint meghatározása 24 órás gyűjtött vizeletből történik, hiszen a szervezet a fel nem használt jódot így üríti ki a szervezetből. 

Milyen hibákat véthetünk a pajzsmirigy hormonpótlás esetén?Nem ügyel az évszakváltozásokra

Vannak olyan betegségek és állapotok, melyek kezeléséhez más dózis szükséges a hideg hónapokban, mint nyáron. Ilyen kór pl. a pajzsmirigyzavar is, így érdemes ellenőriztetni a komolyabb hőmérséklet-változásokkor a TSH, T3 és T4 szintet, mivel könnyen lehet, hogy más adagolásra van szükség télen, mint a kánikulában.

Nem konzultál orvosával, ha más gyógyszert is elkezd szedni

A gyógyszerkölcsönhatások igen gyakoriak- nincs ez máshogy a pajzsmirigy készítményekkel sem. Éppen ezért, ha új gyógyszert szükséges szednie mellette, mindig egyeztessen kezelőorvosával, ugyanis bizonyos szerek gátolják, mások pedig fokozzák a felszívódást (ilyen esetekben kb. 2 órát érdemes várni a két készítmény szedése között)- mondja dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája.

Csökkentik a pajzsmirigyhormonok felszívódását: vastabletták, savlekötők, kálcium-karbonátot tartalmazó készítmények

Fokozzák a pajzsmirigyhormonok felszívódását: szteroidok, vízhajtók, antidepresszánsok, gyulladáscsökkentők.

Terhesség során nagyobb dózisra lehet szükség

Mivel a várandósság során a magzat az anyukától szerzi a számára szükséges pajzsmirigy hormonokat, így az alulműködés terhesség alatt fokozódhat. Ezért fontos, hogy minden trimeszterben ellenőriztesse a TSH, T3, T4 szintjét, mert akkor idejében felismerhető a hiány, és a dózist a kezelőorvos megemelheti. Ez természetesen nem árt a babának, sőt, szükségszerű a komplikációk elkerüléséhez.

További híreink>>>

Kapcsolódó cikkek, melyek érdekelhetik Önt
Bejelentkezés  kivizsgálásra:

Endokrinközpont

+36 70 431 9728

gyermek endokrinológia

Téma szakértői

Dr. Kollár Réka

Dr. Kollár Réka

endokrinológus, belgyógyász
Dr. Mutnéfalvy Zoltán

Dr. Mutnéfalvy Zoltán

belgyógyász, endokrinológus, elhízás specialista
Dr. Békési Gábor PhD

Dr. Békési Gábor PhD

endokrinológus, belgyógyász, egyetemi docens

Orvos válaszol

Tisztelt Drnő/ Drúr!

Hashimotoval diagnosztizáltak. Értékeim határétéken belüliek, bár az fT4 14 körüli, az antiTpo is szépen lement 40 re. Mostanában mégis rettentően kinoz a nehéz nyelés, gombocérzés. A kérdésem az lenne, hogy napközben csökkenhet/ változhatnak a pm hormonok? Mert azt vettem észre, hogy délelötti órákban még elviselheto, viszont delutanra rosszabbodik, estére már nagyon rossz ez a gomboc, szoritó érzés. Pár napja szedek 12, 5 ug euthyroxot. Márcsak abban bizom, hogy a pm hormon hiány okozza ezt a tünetet és amint elegendő hormon jut a szervezetbe, ez is rendezodni fog. Nagyon megvisel, vacsorazni mar nem is szoktam emiatt. Ön szerint is ez lehet a probléma? Köszönettel, K. Csilla

Dr. Békési Gábor PhD
Dr. Békési Gábor PhD belgyógyász, endokrinológus
Kedves Betegünk!
Nem tudom, hogy a normál labor értékek gyógyszer mellett készültek-e. Ha gyógyszermentesen is normál tartományban vannak a pajzsmirigy hormonok, akkor kezelés nem szükséges. A gombóc érzést megnagyobbodott pajzsmirigy is okozhatja függetlenül attól, hogy jók-e az értékei. Nyelési rtg és úgynevezett trachea légsáv felvétel, valamint pajzsmirigy UH vizsgálat szükséges annak eldöntésére, hogy van-e a nyelőcsőben akadály. Gégészeti vizsgálat és gyomortükrözés is szóba jön.

Üdvözlettel: Dr. Békési Gábor

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Türelmes

"Türelmesen elmagyarázta a betegségem lényegét, hogy én is értsem. Ami nagyon fontos a számomra, hogy megnyugtatott és minden kérdésemre válaszolt. (A recepción a hölgyek mosolygósak és barátságosak.)"

További vélemények

Hírek

Milyen TSH értékek a normálisak terhesség alatt?

Milyen TSH értékek a normálisak terhesség alatt?

A pajzsmirigyhormonok - így a TSH is - a terhesség során az anya és a fejlődő magzat számára fontosak. Többek között szerepet játszanak a magzat idegrendszerének és agyának fejlődésében, különösen a várandósság korai szakaszában, ezért a terhesgondozás során ellenőrzik az értéket. Prof. Dr. Somogyi Anikó, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, diabetológus, belgyógyász ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy terhesség alatt a TSH normálértéke más, mint nem terhes állapotban, és az érték a terhesség időszakától is függ.

További részletek
Alacsony tesztoszteronszint – magasabb kardiometabolikus kockázat?

Alacsony tesztoszteronszint – magasabb kardiometabolikus kockázat?

A tesztoszteron elsősorban férfi nemi hormonként ismert, de a nők szervezetében is jelen van, és mindkét nemben szerepet játszik többek között a testösszetétel, az izomtömeg, a csontanyagcsere és a szexuális funkciók szabályozásában. Férfiaknál az alacsony tesztoszteronszint és a kardiometabolikus betegségek – például az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség és a metabolikus szindróma – között jól ismert összefüggés figyelhető meg. Dr. Kollár Réka, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a kapcsolat összetett és kétirányú: az alacsony tesztoszteronszint egyben az általános egészségi állapot és bizonyos anyagcserezavarok jelzője is lehet.

További részletek
Pajzsmirigy alulműködés tünete is lehet a hízás, a hajhullás, az izomgörcs

Pajzsmirigy alulműködés tünete is lehet a hízás, a hajhullás, az izomgörcs

Ha valaki olyan tüneteket érzékel magán, mint például a hízás, a hajhullás, az alvászavar, a székrekedés, könnyen arra gondolhat, hogy mindez „csupán” az életmód következménye. Holott a pajzsmirigy alulműködése, vagyis a hypothyreosis is okozhat ilyen és más, érezhető vagy mérhető panaszokat. Prof. Dr. Góth Miklós PhD, az MTA doktora, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa szerint a jó hír, hogy megfelelő kezeléssel ezek a tünetek visszafordíthatók, a hosszú távú szövődmények megelőzhetők.

További részletek

Facebook csoport

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK