Az endokrin rendszer zavarai igen gyakori problémának számítanak, és sokszor az igen jelentéktelennek tűnő panaszok mögött is valamilyen hormonzavar húzódik. Dr. Polyák Annamáriától, az Endokrinközpont endokrinológusától azt kérdeztük, vajon milyen vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy megtudjuk, fennáll-e nálunk valamilyen hormonális probléma, illetve, hogy milyen állapotban vannak endokrin szerveink.
Mammut II 2. - 1024 Budapest, Lövőház utca 1-5
Talán a legfontosabb vizsgálat, hiszen a hormonjaink szintjét legtöbbször vérvétellel lehet ellenőrizni. A legtöbb hormont egyszeri vizsgálattal, bármikor lehet nézni, ám vannak olyanok, amik szintje a menstruációs ciklus, illetve nap folyamán változik (pl. kortizol, progeszteron), illetve vannak olyanok is, melyek mennyisége étkezés után megnő, így fontos jelzésértékkel bírnak (pl. glükóz). Ezek szintjét nem mindegy, mikor mérik.
Bizonyos hormonok mennyisége a vizeletből (is) kimutatható. Az ún. phaeochromocytoma –mely a mellékvesevelő katekolaminokat termelő daganata- diagnosztikájában pl. nagy szerepe vagy a 24 órás gyűjtött vizelet vizsgálatának. Ugyanez szükséges a jódszint méréséhez is, hiszen a szervezet a fel nem használt jódot így üríti ki a szervezetből. Conn szindróma gyanúja esetén is igen hasznos vizsgálat, mivel ekkor a kálium fokozatosan ürül, a natrium pedig visszatartódik.
Az ultrahang igen fontos vizsgálat a pajzsmirigyzavarok pontos diagnózisának felállításához. Általa a szerv mérete, szerkezete, alakja ellenőrizhető, fellelhetőek így a ciszták, göbök, láthatóvá válnak a gyulladásos folyamatok is. Az ultrahang nagy segítséget jelent továbbá az aspirációs citológiában, hiszen így pontosan látható, hová is kell beszúrni a tűt, így a mintavétel még pontosabbá válik.
A pajzsmirigy vizsgálata mellett a PCOS diagnosztikájában is nagy jelentőséggel bír, hiszen így látható az állapot jellegzetes ultrahang képe, a sok ciszta a petefészkekben- mondja Dr. Polyák Annamária, az Endokrinközpont endokrinológusa.
A képalkotó vizsgálatokhoz tartozik a Rtg, CT, MR. A CT-vel és az MR-rel elsősorban különböző elváltozások, daganatok jelenlétét, kiterjedését lehet megállapítani, így fontos vizsgálat a differenciáldiagnosztikában. Segítségükkel megállapítható, hogy a hormonzavart egy adott belső elválasztású mirigy daganata okozza-e, hiszen ez döntő információ a terápia meghatározásában (hiszen a daganat eltávolításával a hormonális állapot is rendeződik). Rtg elvégzése az endokrinológiai rendelésen főleg a növekedési hormon problémák esetén szokott indokolttá válni.
Véleményeket Dr. Polyák Annamáriáról itt olvashat >>>
Rendelés típusa:
Rendelés helye: Mammut II. 5.em.
Telefonszám: +36 70 431 9728
További véleményekVégre olyan orvoshoz kerültem, aki ért ahhoz is, hogyan kell a beteggel beszélni. Pozitív csalódás volt!
Az inzulinrezisztencia (IR) egy olyan anyagcsere-állapot, amelyben a sejtek egyre érzéketlenebbé válnak az inzulinra, ezért a szervezetnek többet kell belőle termelnie a vércukor szinten tartásához. A tünetek mindkét nemnél hasonlóak, de vannak bizonyos nem-specifikus jelek, amelyek főként a termékenységet, a libidót és egyes társbetegségek megjelenését érintik. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista arra hívta fel a figyelmet, hogy az inzulinrezisztencia nem „csak” a cukorbetegség előszobája, ezért mindenképpen kezelést igényel.
A policisztás ovárium szindróma (PCOS) számos tünetet okozhat a szabálytalan menstruációtól a hízásig, amelyeket természetesen minden nő észrevesz. Vannak azonban következmények, amelyek nem ennyire feltűnőek, nem láthatóak, érezhetők, mégis érdemes tudni róluk, elsősorban a megelőzés, a kezelés miatt. Dr. Egyed-Fekete Ágnes, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológus szakorvosa, pajzsmirigy ultrahang specialista beszélt a témáról.
A Hashimoto-betegség (vagyis az autoimmun pajzsmirigygyulladás) esetében gyakori jelenség, hogy a laboreredmények (TSH, T3, T4) a normál tartományban vannak, a beteg mégis alulműködésre utaló tüneteket – fáradtságot, súlygyarapodást, hajhullást, hidegérzetet – tapasztal. Mi lehet ennek az oka? Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista foglalta össze a leggyakoribb okokat, a betegség belobbanásától a kapcsolódó más autoimmun kórképek lehetőségéig.
Hasznos életmódtanácsok, szakmai információk és valódi tapasztalatok egy támogató közösségben, hogy pajzsmirigy betegséggel is harmonikus, energikus és teljes életet élhess.
Belépek!
Fedezd fel, hogyan élhetsz teljes, aktív életet inzulinrezisztenciával! Tapasztalatok, gyakorlati tippek és hiteles szakmai információk segítik, hogy biztos háttérrel és tudatosan alakíthasd az életed.
Belépek!