A pajzsmirigyzavarok számtalan tünetben megnyilvánulhatnak, melyek lehetnek jelentősek és kevésbé jelentősek. Dr. Polyák Annamária, az Endokrinközpont endokrinológusa a szerv hormontermelési problémáinak kezekre gyakorolt hatásait ismerteti.
A hideg kezek több problémát is jelezhetnek. Lehet a hátterében keringési, neurológiai, de akár hormonális zavar is. Ez utóbbi esetén főleg pajzsmirigy alulműködés szokott hideg végtagokat okozni. Az érintett ekkor alapból fázósabb, ugyanis a pajzsmirigy hormonok hiánya miatt a szervezet anyagcsere folyamatai lelassulnak, a vérnyomás, pulzusszám csökken, ami hideg kezeket, lábakat eredményez.
A körmök állapota szintén fontos jelzésértékkel bír egészségi állapotunkról. A legtöbben úgy gondolják, hogy inkább vitaminhiányt jeleznek, pedig gyakori, amikor így ismerik fel a pajzsmirigyzavart. Mind a szerv alul-mind a túlműködése változásokat generálhat a köröm felépítésében. Amennyiben kevés hormon termelődik, akkor a köröm gyakran elvékonyodik, töredezetté válik, a körömlemez leválhat, valamint hosszanti barázdák is megjelenhetnek rajta. Túlműködés esetén pedig – mivel a szervezet fokozott üzemmódon ég- a köröm megvastagszik, illetve eltávolodhat a körömágytól.
A sárga tenyér pajzsmirigy alulműködés esetén igen gyakori, olyannyira, hogy külön nevet is adtak rá: Hertoghe-jel. Hátterében az áll, hogy a béta-karotin a kevés pajzsmirigyhormon miatt nem képes A-vitaminná alakulni.
A pajzsmirigy alulműködésben szenvedők bőre száraz, hámló, nem ritkán viszket. Ez a kezekre is igaz- a beteg hiába keni különböző krémekkel a kezeit, csak ideig-óráig nyújt segítséget. Nem csoda, hiszen az alap probléma kezelése nélkül a dehidratáció ugyanúgy fennáll.
Nem csak a sárga tenyér jelezhet pajzsmirigyzavart, hanem az erythema is (bőrpír), ám ez esetben pajzsmirigy túlműködésre érdemes gondolni. Ekkor ugyanis fokozódik a véráramlás, ami nem csak az arcon, hanem a tenyereken is megmutatkozhat- hívja fel a figyelmet dr. Polyák Annamária, az Endokrinközpont endokrinológusa.
Amennyiben a TSH, T3, T4 értékek vizsgálatával kiderül, hogy a panaszokat pajzsmirigyzavar okozza, úgy azt kezelni szükséges. Alulműködés esetén gyógyszeres terápia indokolt, ám túlműködés esetén szükség lehet még izotópos kezelésre, esetleg műtétre is (főleg strúma esetén). A megfelelő terápia hatására a tünetek csökkennek, majd megszűnnek.
Véleményeket Dr. Polyák Annamáriáról itt olvashat >>>
Rendelés típusa:
Rendelés helye: Mammut II. 5.em.
Telefonszám: +36 70 431 9728
További véleményekVégre olyan orvoshoz kerültem, aki ért ahhoz is, hogyan kell a beteggel beszélni. Pozitív csalódás volt!
A Hashimoto-betegség (vagyis az autoimmun pajzsmirigygyulladás) esetében gyakori jelenség, hogy a laboreredmények (TSH, T3, T4) a normál tartományban vannak, a beteg mégis alulműködésre utaló tüneteket – fáradtságot, súlygyarapodást, hajhullást, hidegérzetet – tapasztal. Mi lehet ennek az oka? Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista foglalta össze a leggyakoribb okokat, a betegség belobbanásától a kapcsolódó más autoimmun kórképek lehetőségéig.
Inzulinrezisztenciával küzd és a hidegben azt tapasztalja, hogy romlanak a vércukor értékei? Ennek nem csak a karácsonykor elfogyasztott bejgli és tartalmas, téli ételek lehetnek az okai! Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista megnevezte azokat a tényezőket, amelyek az IR állapotromlásának hátterében állhatnak ezekben a hónapokban és a kezelés lehetőségeiről is beszélt.
Nem „egyszerű” elhízás, hanem kortizol túltermelés okozza a jellegzetes, törzsön lerakódott plusz kilókat, a holdvilágarcot, a lilás striákat, a szőrösödést, a terméketlenséget, akár a depressziót. A Cushing-szindróma lehetséges okait, tüneteit és kezelési lehetőségeit Prof. Dr. Góth Miklós PhD, az MTA doktora, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa mutatta be.
Hasznos életmódtanácsok, szakmai információk és valódi tapasztalatok egy támogató közösségben, hogy pajzsmirigy betegséggel is harmonikus, energikus és teljes életet élhess.
Belépek!
Fedezd fel, hogyan élhetsz teljes, aktív életet inzulinrezisztenciával! Tapasztalatok, gyakorlati tippek és hiteles szakmai információk segítik, hogy biztos háttérrel és tudatosan alakíthasd az életed.
Belépek!