Az 1-es és 2-es típusú cukorbetegség mellett napjainkban egyre gyakoribb az inzulinrezisztencia, amit a cukorbetegség előszobájaként is emlegetnek. Dr. Bibok György diabetológus, a Budai Endokrinközpont főorvosának segítségével elmagyarázzuk az egyes betegségek közti hasonlóságokat, különbségeket és ok-okozati összefüggéseket.
Inzulinfüggőnek is nevezik, hiszen a hasnyálmirigy béta-sejtjeinek károsodása miatt igen kevés, vagy semennyi inzulin sem termelődik, ezért a betegek a kezelés során inzulinra szorulnak. A betegség jellemzően gyermek-, vagy fiatal korban jelenik meg, 35 év alatt, de bármely életkorban előfordulhat. Mivel az 1-es típusú diabétesz esetén, a kellő mennyiségű inzulin hiányában a sejtek cukorfelvétele nem megoldott, a felesleges cukortól a szervezet más úton igyekszik megszabadulni. A betegség első tünetei ezért a fokozott vizeletürítés és az ezzel társuló szomjúság érzés, aceton szagú lehelet. Emellett fáradtság és fogyás is jelentkezhet. A betegség kialakulása gyors és nem függ a beteg testsúlyától. A béta-sejtek károsodását autoimmun folyamatok okozzák, vagyis a szervezet önmaga pusztítja el ezeket a sejteket. Inzulinkezelés nélkül a betegek életveszélyes állapotba kerülhetnek, ezért ilyen típusú cukorbetegségben a terápia az inzulin pótlása.
Korábbi nevén nem-inzulinfüggő diabétesz. Kialakulásában döntő szerepet játszik az egyén életmódja: a túlzott szénhidrát- és energiafogyasztás, az elhízás és a mozgáshiány a betegség két legfontosabb rizikófaktora. Jellemzően 40 év felett jelentkezik, habár egyre fiatalabb korban is megfigyelhető, melynek egyik oka lehet a mára népbetegséggé váló elhízás.
A betegség hosszú ideig lappanghat, gyakran csak a súlyosabb szövődmények – szem-, vese-, érbetegségek, neuropátia - megjelenésekor kerül sor a diagnózisra. Dr. Bibok György felhívja a figyelmet, hogy a mielőbbi felismeréshez fontos a vércukorszintet rendszeresen ellenőriztetni, akkor is, ha nincsen egyéb panaszunk. Napjainkban egyszerű specifikus kérdőív és vércukorvizsgálat alapján könnyen kiszűrhetők a cukorbetegségre hajlamos, nagykockázatú betegek. A 2-es típusú diabétesz hátterében elsősorban inzulinrezisztencia áll, majd évekkel később a fokozott inzulintermelésre késztetett béta-sejtek funkciója is csökken, és elégtelenné válik az inzulin elválasztás is. Ennek a két jellemző oknak a kezelését tartjuk szem előtt a terápia megválasztásakor. A 2-es típusú cukorbetegség kezelése diétával, rendszeres mozgással és gyógyszerrel, szükség esetén inzulin adásával lehetséges.
A betegség az „alma-típusú” személyeknél gyakrabban jelenik meg, az inzulinrezisztencia kialakulásában ugyanis döntő szerepet játszik a hasi zsírszövet mennyiségének felszaporodása. Néma kórként is emlegetik, mert a betegség sokáig lappanghat, kezdetén még vércukor szint eltérés sem jelentkezik.
A túlzott szénhidrát fogyasztás következtében a hasnyálmirigy több inzulint termel, hogy a szervezetben a vércukor szintet normalizálja. A nagyobb mennyiségű inzulin hatására a sejtek több cukrot vesznek fel, így a vércukor vizsgálat kezdetben még nem mutat eltéréseket a vérben. Idővel azonban a sejtek (elsősorban máj, izom és zsírsejtek) rezisztensek lesznek az inzulinhatásra, ami miatt lényegesen több inzulinnak kell jelen lennie a vérben ahhoz, hogy a sejtbe a cukor bekerülhessen, ez az állapot pedig már maga az inzulinrezisztencia. Hiába termel tehát több inzulint a hasnyálmirigy, a vércukorszint magas marad, és ezzel együtt az inzulinszint is. Ha hosszú időn keresztül kezeletlen marad a zavar, akkor cukorbetegség alakul ki, mert a hasnyálmirigy előbb-utóbb kifárad, és nem tud a kompenzációhoz szükséges, elegendő mennyiségű inzulint termelni.
A fokozott inzulinhatás káros hatásai egyes szerveknél – például a petefészek - is jelentkezhetnek. A kezeletlen inzulinrezisztencia meddőséget, nehezebb teherbeesést is okozhat. A betegség kivizsgálása cukorterheléssel, cukorterheléses vérvételi sorral történik. Ennek során nem csak a páciens vércukorszintjét határozzák meg, hanem a vér inzulinszintjét, az inzulin-elválasztás mértékét is.
A fogyás, a remegés, a fokozott verejtékezés, a hasmenés más tünetek mellett utalhatnak a Basedow-Graves kór nevű autoimmun pajzsmirigy zavarra, létezik azonban egy hármas tünetegyüttes is, amely az érintettek jelentős részénél tapasztalható. Ez a szívfrekvencia növekedés, kidülledő szemek és golyva, más néven strúma hármasából álló, ún. Merseburgi triász mindenképp kiemelt figyelmet érdemel, és elindítja az orvost a pajzsmirigy kivizsgálásának irányába. Dr. Békési Gábor PhD, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa beszélt a vizsgálatok és a kezelés lehetőségeiről.
Az inzulinrezisztencia (IR) egy olyan anyagcsere-állapot, amelyben a sejtek egyre érzéketlenebbé válnak az inzulinra, ezért a szervezetnek többet kell belőle termelnie a vércukor szinten tartásához. A tünetek mindkét nemnél hasonlóak, de vannak bizonyos nem-specifikus jelek, amelyek főként a termékenységet, a libidót és egyes társbetegségek megjelenését érintik. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista arra hívta fel a figyelmet, hogy az inzulinrezisztencia nem „csak” a cukorbetegség előszobája, ezért mindenképpen kezelést igényel.
A policisztás ovárium szindróma (PCOS) számos tünetet okozhat a szabálytalan menstruációtól a hízásig, amelyeket természetesen minden nő észrevesz. Vannak azonban következmények, amelyek nem ennyire feltűnőek, nem láthatóak, érezhetők, mégis érdemes tudni róluk, elsősorban a megelőzés, a kezelés miatt. Dr. Egyed-Fekete Ágnes, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológus szakorvosa, pajzsmirigy ultrahang specialista beszélt a témáról.
Hasznos életmódtanácsok, szakmai információk és valódi tapasztalatok egy támogató közösségben, hogy pajzsmirigy betegséggel is harmonikus, energikus és teljes életet élhess.
Belépek!
Fedezd fel, hogyan élhetsz teljes, aktív életet inzulinrezisztenciával! Tapasztalatok, gyakorlati tippek és hiteles szakmai információk segítik, hogy biztos háttérrel és tudatosan alakíthasd az életed.
Belépek!