Az elhízás hátterében hormonális probléma is húzódhat

Az elhízás hátterében hormonális probléma is húzódhat

Dr. Lőrincz Ildikó Módosítva: 2018.01.23 16:02
Végre itt a jó idő, így egyre kevesebb ruha fedi a testünket. Ez sajnos egyben azzal is jár, hogy a felesleges zsírpárnák is jobban közszemlére kerülnek - éppen ezért ilyenkor sokan tűzik ki célul, hogy a nyáron már normál súllyal, karcsún fognak a vízparton napozni. Azonban előfordulhat, hogy hiába a kitartó diéta és mozgás, mégse mutat annyit a mérleg nyelve, amennyit szeretnének. Dr. Lőrincz Ildikó, az EndokrinKözpont nőgyógyász-endokrinológusa szerint ekkor hormonális elhízásról is lehet szó, melyet valamilyen endokrin zavar okoz.

Mikor beszélünk túlsúlyról?

Arra, hogy ki számít túlsúlyosnak, orvosi értelemben a BMI adja a legpontosabb információt. Ekkor szükség van az illető magasságára és testsúlyára- ezek alapján számolható ki a BMI egy adott képlet segítségével.

BMI= testsúly (kg) / magasság2 (m)

Amennyiben a kapott eredmény meghaladja a 25-öt, akkor túlsúlyról beszélünk. Érdemes azonban tudni, hogy a BMI-t csakis 18 éven felülieknél mérhető, valamint mivel nem veszi figyelembe azt, hogy a testtömeg hány százaléka zsír és hány százaléka izom, ezért pl. a testépítőknél nem lehet reális eredményt kapni.

Természetesen nem csupán a BMI segítségével lehet képet kapni állapotunkról, hanem egy egyszerű centi használatával is, mellyel a derék körfogatát mérjük. Nőknél 80 cm felett mérsékelt, 88 cm felett jelentős elhízásról beszélünk - mondja dr. Lőrincz Ildikó, a EndokrinKözpont nőgyógyász-endokrinológusa, aki hozzátette, hogy ennek nagy veszélye, hogy ekkor jelentősen megnő a szív-és érrendszeri problémák kialakulásának kockázata, valamint a cukorbetegség esélye is.

Ezek a hormonális zavarok okozhatnak elhízást

Pajzsmirigy alulműködés: ekkor a pajzsmirigy hormonjai (T4, T3) túl kevés mennyiségben vannak jelen, és ez komoly változásokat eredményez az anyagcserében. Pajzsmirigy alulműködés esetén ugyanis az anyagcsere lelassul, ami kedvez a zsírpárnák lerakódásának. A betegség laborvizsgálattal könnyen diagnosztizálható, és szerencsére a legtöbb esetben gyógyszeres kezeléssel kordában tartható.

PCOS/IR: a policisztás ovárium szindróma mind hormonális, mind nőgyógyászati panaszokat okoz. Ekkor az LH/FSH aránya felborul, a tesztoszteron szintje megemelkedik, melynek következtében nem történik meg normál peteérés és tüszőrepedés. Helyette viszont kisebb-nagyobb ciszták keletkeznek a petefészkekben. A probléma teherbe esési nehézségekben és túlsúlyban is megmutatkozhat, ezért elhízás esetén érdemes erre is gondolni. Laborvizsgálattal és ultrahanggal lehet megbizonyosodni róla. Kezelése gyógyszeres terápiát, speciális diétát és rendszeres testmozgást foglal magában.

Magas kortizol szint: a kortizol többek között a szénhidrát anyagcseréért felel, mivel stresszes szituációkban több energiára van szükség. Ilyenkor a kortizol extra oxigénnel látja el a szervezetet, és ehhez a zsír és a glükóz raktárakból energiát szabadít fel. Sajnos hozzájárul a zsírok felhalmozódásához, valamint megnöveli a vércukorszintet- ez fokozza az étvágyat, így még inkább elősegíti a túlsúly kialakulását. A tartósan magas kortizol szint hátterében Cushing szindróma is állhat, és amennyiben ezt az agyalapi mirigy daganata okozza, úgy Cushing-kórról beszélünk. Gyógyszeres kezeléssel, daganat esetén műtéttel orvosolható.

Ösztrogén dominancia: amennyiben az ösztrogén és a progeszteron egyensúlya az előbbi irányába dől, úgy ösztrogén dominanciáról beszélünk. Az ösztrogén faladata többek között a másodlagos nemi jellegek kialakítása, a menstruációs ciklus szabályozása, viszont sajnos a zsírraktárak növeléséért is felelős. Éppen ezért túl magas szintje könnyen alma típusú elhízáshoz vezethet. Kezelésében nagy szerepet játszik a progeszteronpótlás, de diétával és az ösztrogén-hatású vegyszerek elhagyásával is sokat lehet tenni az állapot normalizálása érdekében.

Téma szakértői

Dr. Kollár Réka

Dr. Kollár Réka

endokrinológus, belgyógyász
Varga Dóra

Varga Dóra

vezető dietetikus, Okleveles táplálkozástudományi szakember Msc
Dr. Mutnéfalvy Zoltán

Dr. Mutnéfalvy Zoltán

belgyógyász, endokrinológus, elhízás specialista

Orvos válaszol

Tisztelt Doktornő/Doktorúr!
Az eredményeim a következők:
Éhgyomri vércukor 0 : 5,3 mmol/L
60 perc: 9,7 ; a 120 perces: 8 mmol/L
Éhgyomri inzulin 0: 17,10 mikroU/ml
60 perces:201,9 ; 120 perces: 232,10.
Homa2 index:2,2
Az lenne a kérdésem,hogy az eredményeim alapján fennáll-e inzulinrezisztencia?
Hasimoto pajzsmirigy beteg vagyok,hasi hizásom és elég száraz a böröm.

Dr. Koppány Viktória
Dr. Koppány Viktória endokrinológus
Tisztelt Varga Enikő!
Sajnos nyilvános felületen nincs lehetőség labor leletek kiértékelésére, kérem jelentkezzen be egy konzultációra.
Üdvözlettel,
Dr. Koppány Viktória

Kapcsolódó oldalak

Kapcsolódó videók

Hírek

Szapora szívverés, dülledt szemek, golyva – Basedow-kór állhat a háttérben

Szapora szívverés, dülledt szemek, golyva – Basedow-kór állhat a háttérben

A fogyás, a remegés, a fokozott verejtékezés, a hasmenés más tünetek mellett utalhatnak a Basedow-Graves kór nevű autoimmun pajzsmirigy zavarra, létezik azonban egy hármas tünetegyüttes is, amely az érintettek jelentős részénél tapasztalható. Ez a szívfrekvencia növekedés, kidülledő szemek és golyva, más néven strúma hármasából álló, ún. Merseburgi triász mindenképp kiemelt figyelmet érdemel, és elindítja az orvost a pajzsmirigy kivizsgálásának irányába. Dr. Békési Gábor PhD, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa beszélt a vizsgálatok és a kezelés lehetőségeiről.

További részletek
Ezek az inzulinrezisztencia tünetei nőknél és férfiaknál

Ezek az inzulinrezisztencia tünetei nőknél és férfiaknál

Az inzulinrezisztencia (IR) egy olyan anyagcsere-állapot, amelyben a sejtek egyre érzéketlenebbé válnak az inzulinra, ezért a szervezetnek többet kell belőle termelnie a vércukor szinten tartásához. A tünetek mindkét nemnél hasonlóak, de vannak bizonyos nem-specifikus jelek, amelyek főként a termékenységet, a libidót és egyes társbetegségek megjelenését érintik. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista arra hívta fel a figyelmet, hogy az inzulinrezisztencia nem „csak” a cukorbetegség előszobája, ezért mindenképpen kezelést igényel.

További részletek
PCOS: a tüneteken túl mit jelent valójában ez a diagnózis?

PCOS: a tüneteken túl mit jelent valójában ez a diagnózis?

A policisztás ovárium szindróma (PCOS) számos tünetet okozhat a szabálytalan menstruációtól a hízásig, amelyeket természetesen minden nő észrevesz. Vannak azonban következmények, amelyek nem ennyire feltűnőek, nem láthatóak, érezhetők, mégis érdemes tudni róluk, elsősorban a megelőzés, a kezelés miatt. Dr. Egyed-Fekete Ágnes, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológus szakorvosa, pajzsmirigy ultrahang specialista beszélt a témáról.

További részletek

Facebook csoport

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK