A PCOS és az inzulinrezisztencia már gyerekkorban is jelentkezhet, és a kezelését is ekkor kell megkezdeni

A PCOS és az inzulinrezisztencia már gyerekkorban is jelentkezhet, és a kezelését is ekkor kell megkezdeni

endokrinkozpont.hu Létrehozva: 2016.01.20 Módosítva: 2017.08.10 17:46
A policisztás ovárium szindróma (PCOS) és az inzulin rezisztencia (IR) sokak számára sajnos nem ismeretlen fogalmak, hiszen hazánkban is több ezer nőt érintenek ezek a kórok. Azzal azonban már jóval kevesebben vannak tisztában, hogy ezek a problémák sokszor már gyerekkorban jelentkeznek, és az idők folyamán súlyosbodhatnak. Ez pedig azt jelenti, hogy az időben felismert, és kezelni kezdett bajok sokkal jobb életminőséget eredményezhetnek a felnőttkorra is. A témában dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa van a segítségünkre.

A policisztás ovárium szindróma (PCOS) és az inzulin rezisztencia (IR) sokak számára sajnos nem ismeretlen fogalmak, hiszen hazánkban is több ezer nőt érintenek ezek a kórok. Azzal azonban már jóval kevesebben vannak tisztában, hogy ezek a problémák sokszor már gyerekkorban jelentkeznek, és az idők folyamán súlyosbodhatnak.   Ez pedig azt jelenti, hogy az időben felismert, és kezelni kezdett bajok sokkal jobb életminőséget eredményezhetnek a felnőttkorra is.

A témában dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa van a segítségünkre.
 

PCOS és IR

A policisztás ovárium szindróma a nők betegsége, amelynél a petefészekben apró ciszták képződnek. Azonban a mai tudásunknak hála azzal is tisztában vagyunk, hogy a PCOS inzulinrezisztenciával társul. Ezért több orvos közreműködésére is szükség lehet.

Az inzulinrezisztencia (IR) már korán, akár gyermekkorban is jelentkezhet. IR-ről akkor beszélhetünk, ha a hasnyálmirigy béta sejtjei által termelt inzulin nevű hormonból túlságosan sok van jelen a vérben. Ez az anyag a glükóz felvételét segíti elő, vagyis csak inzulin jelenlétében képesek a sejtek a cukor felvételére. A sok cukros étel, valamint a finomított élelmiszerek, illetve a mozgáshiányos életmód mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az inzulinszint tartósan megemelkedjen. Már az IR esetében is találkozhatunk jellegzetes tünetekkel, és kísérő betegségekkel, ám igazi veszélye abban rejlik, hogy könnyedén 2-es típusú cukorbetegséggé alakulhat.

Tünetek

A PCOS tünetei és az IR tünetei értelem szerűen megegyeznek, és jelentkezésük már gyermekkorban is megtörténhet. Ezek között a pubertáskor előtt jelentkezhet:

-          Pattanásos, zsíros bőr

-          Fokozott szőrnövekedés

-          Hajhullás, esetleg kopaszodás

A pubertás után, az első ciklus megjelenését követően a tünetek kiegészülnek a rendszertelen menzesszel is, amit azonban gyerekek esetében nem is olyan egyszerű felismerni. Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa elmondta, hogy a betegség a későbbiek folyamán olyan szövődményekkel egészülhet ki, mint a meddőség, és a tartós hormonális elváltozások, melyek hízással, életminőség romlással is együtt járhatnak.

Diagnózis és kezelés

A szakember nem csak a laborvizsgálatok alkalmazásával állítja fel a diagnózist, hanem, a pontos anamnézis felvételével is. A laborvizsgálatok között a cukorterhelés mellett az inzulinvizsgálat is helyet kell, hogy kapjon. A pontos kép érdekében a szakember pajzsmirigy funkciókat, D-vitamin szint meghatározást, valamint a női nemi hormonok vizsgálatát is előírhatja a gyermekeknél. Ezen felül a nőgyógyászati ultrahangos vizsgálat is a diagnózis felállításának eszköze.

Kezelése régebben sok esetben egyszerűen úgy történt, hogy fogamzásgátlót írtak fel a betegnek, ami ugyan a PCOS tüneteit, vagyis például a rendszertelen vérzést megszűnteti, de az IR semmilyen formában nem kezeli. Ez pedig nagy gond, hiszen az idő előrehaladtával a baj állandósul, és egyre nehezebben kezelhető. Éppen ezért mindenképpen gyermek endokrinológus segítségére is szükség lesz ahhoz, hogy a betegeket megfelelően lehessen ellátni.

Téma szakértői

Dr. Skurdenka Beatrix

Dr. Skurdenka Beatrix

endokrinológus, belgyógyász
Kuffa Bianka

Kuffa Bianka

dietetikus
Dr. Bérczy Judit

Dr. Bérczy Judit

endokrinológus, belgyógyász

Orvos válaszol

Tisztelt Doktor/Doktornő!

1hete kaptam meg az inzulin vizsgálatok eredményeit, melyeket a meddőségi specialistám kért. Ő a leleteket látva elküldött, hogy keressek fel egy endokrinológust mivel inzulinrezisztenciám van és vélhetőleg ez okozza a meddőségemet. (1éve nem volt vérzésem sem, 24éves vagyok) Felkerestem a körzeti endokrinológust és a beküldött leleteimet látva azt válaszolta nem kell elmennem rendelésre mert nem vagyok inzulinrezisztens éljek ugyanúgy ahogy eddig. Mivel már másfél éve nem esek teherbe és nem jöttek még mindig rá miért ezért kicsit rosszul érint már ha elzavarnak még mielőtt megvizsgálnának. Egy véleményt szeretnék csak kérni, a leleteimet értékelve, hogy keressek magánúton egy másik endokrinológust vagy tényleg nem kell vele foglalkoznom?

Az értékeim:

Éhgyomori glükóz: 5,4
Glükóz 60perc: 4,2
Glükóz 120perc: 6,7

Inzulin: 10,2
Inzulin 60perc: 21,1
Inzulin 120perc: 67,5
HOMA index: 2,45

Progeszteron: 1,93

Köszönettel és Tisztelettel: Lea

Kelemen Edina
Kelemen Edina egészségügyi asszisztens
Kedves Lea!
Eredmény kiértékelésre sajnos ezen a felületen nincs lehetőség, mindenképp szakorvosi konzultáció szükséges. Központunkba a +3670-431-97-28-as telefonszámon tud bejelentkezni, vagy akár honlapon keresztül is foglalhat időpontot, leginkább Dr. Kollár Rékát javasoljuk.

Kapcsolódó oldalak

Kapcsolódó videók

Hírek

Milyen TSH értékek a normálisak terhesség alatt?

Milyen TSH értékek a normálisak terhesség alatt?

A pajzsmirigyhormonok - így a TSH is - a terhesség során az anya és a fejlődő magzat számára fontosak. Többek között szerepet játszanak a magzat idegrendszerének és agyának fejlődésében, különösen a várandósság korai szakaszában, ezért a terhesgondozás során ellenőrzik az értéket. Prof. Dr. Somogyi Anikó, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, diabetológus, belgyógyász ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy terhesség alatt a TSH normálértéke más, mint nem terhes állapotban, és az érték a terhesség időszakától is függ.

További részletek
Alacsony tesztoszteronszint – magasabb kardiometabolikus kockázat?

Alacsony tesztoszteronszint – magasabb kardiometabolikus kockázat?

A tesztoszteron elsősorban férfi nemi hormonként ismert, de a nők szervezetében is jelen van, és mindkét nemben szerepet játszik többek között a testösszetétel, az izomtömeg, a csontanyagcsere és a szexuális funkciók szabályozásában. Férfiaknál az alacsony tesztoszteronszint és a kardiometabolikus betegségek – például az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség és a metabolikus szindróma – között jól ismert összefüggés figyelhető meg. Dr. Kollár Réka, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a kapcsolat összetett és kétirányú: az alacsony tesztoszteronszint egyben az általános egészségi állapot és bizonyos anyagcserezavarok jelzője is lehet.

További részletek
Pajzsmirigy alulműködés tünete is lehet a hízás, a hajhullás, az izomgörcs

Pajzsmirigy alulműködés tünete is lehet a hízás, a hajhullás, az izomgörcs

Ha valaki olyan tüneteket érzékel magán, mint például a hízás, a hajhullás, az alvászavar, a székrekedés, könnyen arra gondolhat, hogy mindez „csupán” az életmód következménye. Holott a pajzsmirigy alulműködése, vagyis a hypothyreosis is okozhat ilyen és más, érezhető vagy mérhető panaszokat. Prof. Dr. Góth Miklós PhD, az MTA doktora, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa szerint a jó hír, hogy megfelelő kezeléssel ezek a tünetek visszafordíthatók, a hosszú távú szövődmények megelőzhetők.

További részletek

Facebook csoport

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK