Majd’ megőrül egy szelet pizzáért vagy péksüteményért? IR is okozhatja!

Majd’ megőrül egy szelet pizzáért vagy péksüteményért? IR is okozhatja!

endokrinkozpont.hu Létrehozva: 2017.08.17 Módosítva: 2017.08.17 19:29
Olykor-olykor mindannyiunkra ránk tör a farkasétvágy, amikor legszívesebben betermelnénk a hűtő és a spájz tartalmát, főleg a szénhidrátokat. Ennek legtöbbször lelki okai vannak, esetleg kissé kevesebbet ettünk a megszokottnál, ám ha rendszeresen előfordul normál étkezés mellett, akkor lehet, inzulinrezisztencia, esetleg kezdődő cukorbetegség okozza. A témában dr. Koppány Viktóriát, a Budai Endokrinközpont PCOS és inzulinrezisztencia specialistáját kérdeztük.

Szénhidrátokra szükség van, ám nem árt mértéket tartani

Szénhidrátokra szüksége van a szervezetnek, hiszen fontos szerepük van az energiatermelésben, így egyfajta üzemanyagként funkcionálnak.  Emellett még hozzájárulnak többek között az izomzat felépítéséhez, az immunrendszer működéséhez, a véralvadáshoz, a fizikai és szellemi funkciókhoz.

Látható tehát, hogy megannyi oka van annak, hogy nap mint nap megfelelő mennyiségű szénhidráthoz jussunk. Előfordulhat azonban, hogy a kelleténél többet fogyasztunk belőle, mint arra a szervezetünknek szüksége lenne- ekkor túlsúly, szív-és érrendszeri problémák, metabolikus szindróma, 2-es típusú cukorbetegség alakulhat ki, azért fontos, hogy odafigyeljünk arra, mennyi és milyen típusú (gyors vagy lassú felszívódású) szénhidrátot fogyasztunk. Sajnos a napi limitet igen könnyű meghaladni, hiszen nem könnyű ellenállni egy illatos süteménynek, még meleg péksüteménynek vagy egy ropogós pizzának. Kellő elhatározással és önfegyelemmel azonban mértéket lehet tartani, ám előfordulhat, hogy rendszeresen óriási szénhidrátéhség tör valakire, és ekkor embert próbáló feladat a pulton hagyni a vágyott terméket.

A szénhidrátéhség okai

Néha mindenkire rátör a szénhidrátéhség, főleg akkor, ha korábban nagy étvággyal falatozott belőlük az illető. Szintén gyakori, hogy stresszes helyzetben, depressziós időszak során többször nyúl az ember utánuk, mivel ekkor az evés egyfajta vigasz, önnyugtatás. Azonban ez a periódus rendszerint rövid idő múlva elmúlik. A lelki problémákon túl azonban fokozott éhségérzetet okozhat a vitamin/ásványai anyaghiány is – ez egy laborvizsgálattal gyorsan megállapítható és könnyen orvosolható is a hiányzó elem pótlásával.

Érdemes tudni, hogy mindezeken kívül inzulinrezisztencia, prediabetes is állhat annak hátterében, hogy ha valaki állandóan cukor és egyéb szénhidrátok után sóvárog. Ezt ugyanis gyakran az ingadozó vércukorszint okozza. Amennyiben gyors felszívódású szénhidrátot fogyasztunk, a glükóz szintje hirtelen megemelkedik, melynek hatására több inzulin kerül a vérbe ellensúlyozásként. Azonban ezt hirtelen vércukorszint-esés követ, melynek egyik jele a fokozott éhségérzet, ami leginkább cukor és szénhidrát utáni vágyban nyilvánul meg. Ezáltal az ember igen könnyen egy ördögi körbe kerülhet.

„Az inzulinrezisztencia egyik jellemző tünete, hogy az étkezések után 1-2 órával álmosság, fáradtság jelentkezik- főleg az olyan gyors felszívódású szénhidrátok bőséges fogyasztása után, mint pl. a fehér lisztből készült pékáruk, tészták, édességek. Ekkor ugyanis hirtelen megnő a vércukor szintje, majd ellensúlyozásként az inzulin mennyisége is, aminek következtében a glükózszint leesik. Ez álmosságérzettel esetleg remegéssel, szapora szívveréssel jár. Sőt, az is gyakran előfordulhat IR esetén, hogy magas szénhidrát-tartalmú ételek fogyasztása után nem sokkal cukoréhség lép fel, mivel a szervezet így próbálja kompenzálni a lecsökkent glükóz szintet”- magyarázza dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont PCOS és inzulinrezisztencia specialistája.

Vérvétellel megállapítható

Amennyiben zavarja, hogy folyton édességes után nyúl(na), akkor érdemes ellenőriztetni vércukor-és inzulinszintjét, mivel ha bebizonyosodik az IR vagy más prediabetes-es állapot megléte, esetleg ha már kialakult a cukorbetegség, akkor azt mielőbb kezeltetni kell. A terápia életmódváltást (személyre szabott diéta és mozgás), valamint szükség esetén gyógyszeres kezelést foglal magában, melyek segítségével normalizálhatóak a kiugró értékek és a tünetek csökkennek vagy megszűnnek.

További híreink>>>

Téma szakértője

Orvos válaszol

Kedves Doktornő/Doktor Úr!

Érdeklődni szeretnék, hogy pajzsmirigy alulműködés esetén, mennyire szabad étrendkiegészítőket fogyasztani?
Amit Én szedek az a Pyruvat és a CLA (ezek természetes zsírégetők elnevezését kapták).

Jelenleg 50 mg Lettroxot szedek, ami megfelelően szinten tartja a tsh.
Autóimmun eredetű a pajzsmirigy gyulladásom, ezért folyton szednem kell a gyógyszert és nem hagyhatom el soha, az anti TPO 825 éréken volt, ez 900 ról csökkent le fél év alatt.

Fontos számomra, hogy olyan táplálékkiegészítő legyen, ami ártalmatlan a pajzsmirigy gyulladásra, illetve a hatását nem csökkenti, ezért nagyon szeretném, ha elmondaná a véleményét, a 2 termékről.

Pyruvat összetevők (Peak termék):
Kálcium-pyruvate, kollagén protein, alfa-liponsav, fekete bors, hordozóanyag: magnéziumszteraát, krómhefe, nikotinsavamid, mangán-szulfát, piridoxin-hidroklorid, thiaminmononitrát.

CLA összetevők (Peak termék):
CLA-olaj 80% konjugált linolsavval (71%) kollagén protein.

Köszönettel,
Andi

Dr. Koppány Viktória
Dr. Koppány Viktória endokrinológus
Kedves Andi,
A pajzsmirigy kezelésére a Letrox való, önmagában.
Egyéb vitaminok esetén gyakoribb TSH kontroll javasolt.

Üdvözlettel:
Dr. Koppány Viktória

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Hosszútávú gyógyulásomat segítette

Koppány Doktornő nagyon kedves volt. Segített abban, hogy problémáimat komplex módon tudjam én is kezelni, elfogadni. Hasznos életviteli útmutatást adott, hosszútávú gyógyulásomat ezzel is segítve. 

További vélemények

Kapcsolódó videók

Hírek

Nem jön a baba? Az életmód és az orvosi kezelés együttesen segíthet

Nem jön a baba? Az életmód és az orvosi kezelés együttesen segíthet

Az szinte minden pár számára egyértelmű, hogy ha nem érkezik meg a kívánt gyermekáldás, előbb-utóbb orvoshoz fordulnak az okok kiderítéséért. Arra viszont talán kevesebben gondolnak, milyen mértékben befolyásolja a sikertelenséget, sőt, akár az emögött meghúzódó állapotokat – inzulinrezisztenciát, PCOS-t, pajzsmirigyzavarokat – az életmód. Dr. Fülöp Viktor, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, szülész-nőgyógyász arról beszélt, hogyan segíthet meddőség esetén az életmód rendezés és az orvosi kezelés kombinációja.

További részletek
Meddőség esetén kell-e foglalkozni a magas anti TPO-val?

Meddőség esetén kell-e foglalkozni a magas anti TPO-val?

Nem ritka, hogy női meddőség kivizsgálása során a pajzsmirigy működése kapcsán azzal szembesülnek a páciensek, hogy ha rendben van a TSH értékük, akkor ezen a téren nincs akadálya a fogantatásnak. Holott dr. Békési Gábor PhD, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy ez önmagában nem elégséges eredmény, ugyanis az anti-TPO szintet is vizsgálni kell ilyen esetben. Miért van ennek jelentősége és mit érdemes még felmérni a pajzsmirigy működésével kapcsolatban, ha a meddőség leküzdése a cél? Ezekre a kérdésekre válaszolt a szakorvos.

További részletek
Hogyan kell összehangolni a fogyókúrás GLP-1 injekciót az inzulinkezeléssel?

Hogyan kell összehangolni a fogyókúrás GLP-1 injekciót az inzulinkezeléssel?

Nagyon sokan hallottak már a glukagonszerű peptid 1 (GLP-1) receptor agonisták fogyókúrás előnyeiről, de tudatában kell lenni annak, hogy ezek egyben cukorbetegség elleni gyógyszerek is. Ha olyan cukorbeteg páciensnél alkalmazzák ezeket, aki inzulinkiválasztást fokozó szert vagy inzulint kap, fontos megjegyezni, hogy a GLP-1 receptor agonista adagolásának megkezdésekor és adagjának növelésekor módosítania kell ezeket a gyógyszereket a hipoglikémia elkerülése érdekében. Dr. Para Györgyi, az Endokrinközpont – Prima Medica diabetológusa, belgyógyász, szöveti cukor monitorozás specialista hívta fel a figyelmet a körültekintés jelentőségére.

További részletek

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK