Krónikus fejfájás, tejcsorgás, meddőség- a hipofízis adenoma tünetei is lehetnek

Krónikus fejfájás, tejcsorgás, meddőség- a hipofízis adenoma tünetei is lehetnek

endokrinkozpont.hu Létrehozva: 2017.06.26 Módosítva: 2017.08.10 17:42
A hipofízis jóindulatú daganata első hallásra igen veszélyesnek és ritka problémának tűnhet, ám valójában igen sokaknál alakul ki, és szerencsére az esetek legnagyobb részében teljes felépülés vár a betegre. Hogy milyen tünetek utalhatnak rá és hogy mi ilyenkor a teendő, arról dr. Polyák Annamáriát, a Budai Endokrinközpont endokrinológusát kérdeztük.

Jóindulatú daganat az agyalapi mirigyen

Az agyalapi mirigy – azaz a hipofízis- igen fontos belső elválasztású mirigyünk, mely több hormon előállításáért felelős. Ez felel ugyanis az oxitocin, a vazopresszin, LH, FSH, MSH (melanin termelését serkenti) prolaktin, a növekedési hormon, a TSH, valamint az ACTH, vagyis a mellékvese-stimuláló hormon termelődéséért.

Az itt kialakult jóindulatú daganat az adenoma, ami bár nem rákos képlet, viszont jelentős befolyást gyakorolhat a hormonháztartásra, így a szervezet működésére, és kezeletlenül súlyos károkat okozhat. Hogy milyen betegséget, tüneteket okoz, az attól függ, hogy melyik hormon termelésére gyakorol hatást. Érdemes tudni, hogy a daganat okozhatja az adott hormon/hormonok túltermelését, illetve hiányát is.

Hipofízis ademona tünetei

  • testsúlyváltozások
  • látászavar
  • tejcsorgás terhesség/szoptatás nélkül (férfiaknál is)
  • meddőség
  • óriásnövés/akromegália (túlzott növekedés)
  • izomgyengeség
  • pigmentációs rendellenességek
  • krónikus fejfájás
  • fáradtság
  • menstruációs zavarok

Prolaktinoma- gyakoribb, mint hinnénk

A meddőség hétterében igen gyakran endokrin zavarok állnak, ám ennek kapcsán viszonylag kevés szó esik a prolaktinomáról, mely az agyalapi mirigy jóindulatú daganata okozta magas prolaktin szinttel jár. Ezen hormon mennyisége ugyanis csupán terhesség és szoptatás során ugrik meg, más esetekben igen kevés termelődik belőle. Prolaktinoma esetén azonban a daganat jelenléte fokozza a prolaktin termelését, ami olyan tünetekkel járhat, mint a szoptatás nélküli tejcsorgás, az emlők feszülése, hüvelyszárazság, fokozott szőrösödés, túlsúly, menstruációs zavarok, valamint meddőség. Bár sokan úgy gondolják, igen ritka problémáról van szó, ám egyáltalán nem az, ráadásul a hipofízis adenómák közül a leggyakoribb.

Mit lehet tenni?

A probléma diagnózisához vérvételen kívül képalkotó vizsgálatokra van szükség (CT, MRI) Dr. Polyák Annamária, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa elmondta, az agyalapi mirigy jóindulatú daganata jó esetben csupán gyógyszeres terápiát igényel, ám előfordulhat, hogy műtéti beavatkozás, illetve mindkettő indokolt. Viszont jó hír, hogy amennyiben még idejében megkezdődik a kezelés, úgy a beteg akár teljesen felépülhet.

További híreink>>>

 

Téma szakértője

Orvos válaszol

Tisztelt Doktor úr/Doktornő
Szeretnék vàlaszt kapni a következö labor eredményre.Endorkrinolugos elküldött vérvételre.Menszruácio 2 napján a prilaktin 1212.0 mU/1 menszesz 21 napján 328.8mU/1 .szeretném megkerdezni hogy mi lehet a baj esetleg lehetséges a daganat is.ez az állapotot lehet gyogyszerel kezelni ? Lehetséges hogy ettől is fáj a fejem.kérem segitsen .köszönöm szépen .pajzsmirigy alulmüködéstöl lehet magas a prolaktin.

Dr. Polyák Annamária
Dr. Polyák Annamária endokrinológus, diabetológus
Tisztelt Kalányos Ferencné!

A magas prolaktin szintje miatt úgynevezett sella MR vizsgálat elvégzése szükséges. Ebből kiderül, a háttérben áll-e agyalapi mirigy prolaktin termelő sejtjeinek túlburjánzása vagy sem.
Az MR eredménytől függ a további kezelés, amely nagy valószínűséggel gyógyszer lesz.

Üdvözlettel,
Polyák Annamária Dr.

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Alapos

Polyák Annamária doktornő nagyon alapos és kedves volt velem a konzultáció alatt. Köszönet érte!

További vélemények

Hírek

Meddőség esetén kell-e foglalkozni a magas anti TPO-val?

Meddőség esetén kell-e foglalkozni a magas anti TPO-val?

Nem ritka, hogy női meddőség kivizsgálása során a pajzsmirigy működése kapcsán azzal szembesülnek a páciensek, hogy ha rendben van a TSH értékük, akkor ezen a téren nincs akadálya a fogantatásnak. Holott dr. Békési Gábor PhD, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy ez önmagában nem elégséges eredmény, ugyanis az anti-TPO szintet is vizsgálni kell ilyen esetben. Miért van ennek jelentősége és mit érdemes még felmérni a pajzsmirigy működésével kapcsolatban, ha a meddőség leküzdése a cél? Ezekre a kérdésekre válaszolt a szakorvos.

További részletek
Hogyan kell összehangolni a fogyókúrás GLP-1 injekciót az inzulinkezeléssel?

Hogyan kell összehangolni a fogyókúrás GLP-1 injekciót az inzulinkezeléssel?

Nagyon sokan hallottak már a glukagonszerű peptid 1 (GLP-1) receptor agonisták fogyókúrás előnyeiről, de tudatában kell lenni annak, hogy ezek egyben cukorbetegség elleni gyógyszerek is. Ha olyan cukorbeteg páciensnél alkalmazzák ezeket, aki inzulinkiválasztást fokozó szert vagy inzulint kap, fontos megjegyezni, hogy a GLP-1 receptor agonista adagolásának megkezdésekor és adagjának növelésekor módosítania kell ezeket a gyógyszereket a hipoglikémia elkerülése érdekében. Dr. Para Györgyi, az Endokrinközpont – Prima Medica diabetológusa, belgyógyász, szöveti cukor monitorozás specialista hívta fel a figyelmet a körültekintés jelentőségére.

További részletek
Izomgyengeség, gyomorproblémák: milyen tünetei vannak a mellékpajzsmirigy zavarnak?

Izomgyengeség, gyomorproblémák: milyen tünetei vannak a mellékpajzsmirigy zavarnak?

A pajzsmirigy alulműködésről és túlműködésről bizonyára sokan hallottak már, az azonban kevésbé közismert, hogy a négy mellékpajzsmirigy működésében is előfordulhatnak zavarok. A mellékpajzsmirigy túlműködés jóval gyakoribb, mint az alulműködés, és olyan szerteágazó panaszokat okozhat – az ízületi fájdalomtól a veseköveken át a gyomorfekélyig -, hogy nem mindig könnyű felismerni. Dr. Békési Gábor PhD, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa a lehetséges tünetekre és a szükséges vizsgálatokra hívta fel a figyelmet.

További részletek

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK