A legtöbb nő rettegve gondol arra az időszakra, amikor megjelennek a menopauza első jelei. Leggyakrabban 50 év felett szembesülnek velük először, ám vannak, akiknél jóval korábban beköszönt a klimax, hőhullámok, vérzészavarok és hangulatváltozások kíséretében. Bár ritkán gondolnak rá, ám kezeletlen, vagy rosszul kezelt cukorbetegség is állhat az állapot hátterében. A problémáról dr. Bibok György, a Budai Endokrinközpont diabetológus főorvosa beszélt.
A cukorbetegség évről évre egyre több áldozatot szed, így nem csoda, hogy nagy figyelem szegeződik rá. A Nemzetközi Diabétesz Szövetség becslése szerint 2011-ben 366 millió diabéteszesről tudtunk- ez több mint az USA teljes lakossága-, és az előrejelzések szerint 2030-ra ez a szám 552 millióra fog növekedni, melynek 90 százalékát a 2-es típusú cukorbetegség fogja kitenni.
Bár a cukorbetegség szövődményeivel – szívinfarktus, stroke, vesekárosodás- a legtöbb ember tisztában van, ám a legfrissebb kutatások szerint a korai klimax esélyét is mintegy 3-szorosára megnöveli. Az eredményeket a Climacteric nevű szakfolyóiratban tették közre.
Dr. Álvaro Monterrosa-Castro, a kutatás vezetője elmondta, hogy a vizsgálatban 6079 negyven és ötvenkilenc év közötti nőt tanulmányoztak és megállapították, hogy azoknál a 45 év alatti nőknél, akiknek ismert volt a 2-es típusú diabétesz, háromszor nagyobb volt a korai klimax kialakulásának esélye. Náluk átlagosan 48,5 évesen jelentkeztek a változókor tünetei, míg másoknál csupán 50,1 évesen. Bár első olvasásra ez nem tűnik ijesztőnek, ám az adatok elemzéséből az is kiderült, hogy a cukorbetegek 29,5 százaléka 40 és 44 év között tapasztalja meg a menopauzát, ami már nagyon rossz arány.
„Hogy pontosan milyen mechanizmusok vezetnek idáig, az egyelőre nem tisztázott, de feltehetően a nem jól beállított cukorbetegség, a rossz anyagcserehelyzet, a magasabb vércukorértékek, illetve az olyan autoimmun betegségek, mint pl. az 1-es típusú diabétesz játszanak szerepet a kialakulásában.”- mondja dr. Bibok György, a Budai Endokrinközpont diabetológus főorvosa.
Mindemellett azt is érdemes megemlíteni, hogy nem csak a diabétesz okozhat korai menopauzát, hanem egyes tanulmányok szerint ennek fordítottja is igaz, vagyis az állapot kockázati tényezőt jelent a későbbi cukorbetegség kialakulására- ezért érdemes ekkor nagy figyelmet fordítani rá.
De egy dolog biztos: a normálisnak tartott vércukorértékektől történő eltérés kedvezőtlen hatással van mind a menopauza, mind pedig a 2-es típusú diabetes kialakulására, így ezt mindenképp kezelni kell!
Ahhoz, hogy ne kelljen 40 éves kora tájékán a klimax kellemetlen tüneteitől szenvednie, fontos, hogy mielőbb keressen fel szakembert, mivel ha bebizonyosodik a diabétesz ténye, akkor a kezelés mielőbbi megkezdése kulcsfontosságú az állapot javulásához.
További tünetek, melyek cukorbetegség gyanújára adnak okot:
A tesztoszteron elsősorban férfi nemi hormonként ismert, de a nők szervezetében is jelen van, és mindkét nemben szerepet játszik többek között a testösszetétel, az izomtömeg, a csontanyagcsere és a szexuális funkciók szabályozásában. Férfiaknál az alacsony tesztoszteronszint és a kardiometabolikus betegségek – például az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség és a metabolikus szindróma – között jól ismert összefüggés figyelhető meg. Dr. Kollár Réka, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a kapcsolat összetett és kétirányú: az alacsony tesztoszteronszint egyben az általános egészségi állapot és bizonyos anyagcserezavarok jelzője is lehet.
Ha valaki olyan tüneteket érzékel magán, mint például a hízás, a hajhullás, az alvászavar, a székrekedés, könnyen arra gondolhat, hogy mindez „csupán” az életmód következménye. Holott a pajzsmirigy alulműködése, vagyis a hypothyreosis is okozhat ilyen és más, érezhető vagy mérhető panaszokat. Prof. Dr. Góth Miklós PhD, az MTA doktora, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa szerint a jó hír, hogy megfelelő kezeléssel ezek a tünetek visszafordíthatók, a hosszú távú szövődmények megelőzhetők.
A magas vérnyomás, a hasi elhízás, az emelkedett vércukor, a kóros vérzsírok együttesen hozzák létre a metabolikus szindrómát, ami számos súlyos betegség kockázatát növeli. Prof. Dr. Somogyi Anikó, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, diabetológus, belgyógyász, a zsíranyagcsere-zavarok specialistája arról beszélt, miért esik egyre több szó a kardiometabolikus kockázatról és hogyan lehet ezt csökkenteni.
Hasznos életmódtanácsok, szakmai információk és valódi tapasztalatok egy támogató közösségben, hogy pajzsmirigy betegséggel is harmonikus, energikus és teljes életet élhess.
Belépek!
Fedezd fel, hogyan élhetsz teljes, aktív életet inzulinrezisztenciával! Tapasztalatok, gyakorlati tippek és hiteles szakmai információk segítik, hogy biztos háttérrel és tudatosan alakíthasd az életed.
Belépek!