Nem is hinné, hogy egy olyan betegség, mint az inzulinrezisztencia, amiről viszonylag keveset tudunk, és amely alapvetően anyagcserezavar, akár olyan tüneteket is produkálhat, mint a levertség. Pedig sajnos így van, tehát ha folyton rosszkedvű, depressziós, akkor érdemes felkeresnie endokrinológus szakorvost
A hormonháztartás az inzulinrezisztencia és a depresszió összefüggéseiről dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa beszél.
Hormonok és a hangulat
A boldogság érzését, a levertséget, a haragot, sőt, igazából minden érzelmet le lehet írni kémiai úton. Minden érzelemnek, minden érzésnek megvan a „maga hormonja”,azaz fizikai szintű kitükröződése, melyet a test termel, hogy ezzel egy reakciót indítson el.
A hormonok így olyan funkciókkal is bírnak, amik elsőre furcsák, megdöbbentőek lehetnek. Ám ha egy kicsit jobban belegondolunk, akkor azt is láthatjuk, hogy a nők ciklusában szorosan összefonódik a hormonális ingadozás, valamint a hangulatingadozás. Ez tetten érhető például a menopauzában is, és sajnos egy sor olyan betegségben is, melyek hormonális érintettségűek.
Ráadásul a hatás kétirányú: ahogyan a hormonok befolyást gyakorolnak a hangulatra, úgy a hangulat is befolyással lehet a hormonháztartásra. A depresszió kiváltója is lehet a hormonzavarnak, de tünetként is jelentkezhet.
PCOS, IR, levertség
A Policisztás Ovárium Szindróma az egyik leggyakoribb nőgyógyászati betegség, melynek tünetei között a depresszió, levertség is helyet kap. Ennél a kórnál a petefészkek működése nem tökéletes. A szervezetben férfihormon túlsúly, illetve a sárgatest hormon alacsony szintje a jellemző. Ennek megfelelően a petefészekben az érő petesejtek nem szabadulnak ki, nem történik tüszőrepedés. A beragadt sejtek cisztákká alakulnak, melyek tovább nehezítik a tüszőrepedés létrejöttét.
A hormonális eltolódás hajhullással, szőrösödéssel, elhízással, meddőséggel is járhat, melyek erősen megviselik a beteg lelkét, rombolják önbizalmát. Mindemellett az eltolódás rossz hatással van az általános közérzetre is, sok beteg számol be fásultságról, levertségről, sőt, akár depresszióról is. Sajnos a tünetek csak fokozzák a hangulat romlását.
Dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa hozzáfűzi, hogy a PCOS ráadásul igen gyakran inzulinrezisztenciával együtt jelentkezik, mely betegség szintén elhízást, hajhullást, zsíros, pattanásos bőrt eredményez, mely tovább rombolja az érintett hölgyek önbizalmát, ezzel együtt hangulatát. Sajnos egy egyfajta spirált eredményez, hiszen a hangulat romlása megnehezíti a mindennapokat, elnyomja a megoldás iránti vágyat, így a betegség, vagy betegségek csak tovább romlanak.
Van megoldás, csak lépni kell
A dolog jó oldala, hogy mind a PCOS, mind pedig az IR jól kezelhető, akár meg is szüntethető. Ennek megfelelően pedig a tünetek is gyorsan javulnak majd, ami a depresszió, a levertség csökkenését is eredményezheti.
A PCOS kimutatása ultrahangos vizsgálattal, fájdalommentesen történik. A gond meglétének igazolása után a szakorvos diétát és rendszeres mozgást javasolhat, valamint megkezdheti a gyógyszeres kezelést. Egyes esetekben a műtéti beavatkozásra is szükség lehet.
Az IR esetében a vércukorszint esetleges magas voltát, valamint az inzulinszint eltolódását vérvizsgálattal lehet kimutatni. A kezelés ebben az esetben is életmódváltással kezdődik, illetve gyógyszeresen történik. Mindkét betegség esetében a rendszeres felülvizsgálatnak is nagy szerepe van, hiszen így elkerülhető a probléma visszatérése, illetve pontosabban beállítható a szükséges gyógyszerek mennyisége.
Az inzulinrezisztencia (IR) egy olyan anyagcsere-állapot, amelyben a sejtek egyre érzéketlenebbé válnak az inzulinra, ezért a szervezetnek többet kell belőle termelnie a vércukor szinten tartásához. A tünetek mindkét nemnél hasonlóak, de vannak bizonyos nem-specifikus jelek, amelyek főként a termékenységet, a libidót és egyes társbetegségek megjelenését érintik. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista arra hívta fel a figyelmet, hogy az inzulinrezisztencia nem „csak” a cukorbetegség előszobája, ezért mindenképpen kezelést igényel.
A policisztás ovárium szindróma (PCOS) számos tünetet okozhat a szabálytalan menstruációtól a hízásig, amelyeket természetesen minden nő észrevesz. Vannak azonban következmények, amelyek nem ennyire feltűnőek, nem láthatóak, érezhetők, mégis érdemes tudni róluk, elsősorban a megelőzés, a kezelés miatt. Dr. Egyed-Fekete Ágnes, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológus szakorvosa, pajzsmirigy ultrahang specialista beszélt a témáról.
A Hashimoto-betegség (vagyis az autoimmun pajzsmirigygyulladás) esetében gyakori jelenség, hogy a laboreredmények (TSH, T3, T4) a normál tartományban vannak, a beteg mégis alulműködésre utaló tüneteket – fáradtságot, súlygyarapodást, hajhullást, hidegérzetet – tapasztal. Mi lehet ennek az oka? Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista foglalta össze a leggyakoribb okokat, a betegség belobbanásától a kapcsolódó más autoimmun kórképek lehetőségéig.
Hasznos életmódtanácsok, szakmai információk és valódi tapasztalatok egy támogató közösségben, hogy pajzsmirigy betegséggel is harmonikus, energikus és teljes életet élhess.
Belépek!
Fedezd fel, hogyan élhetsz teljes, aktív életet inzulinrezisztenciával! Tapasztalatok, gyakorlati tippek és hiteles szakmai információk segítik, hogy biztos háttérrel és tudatosan alakíthasd az életed.
Belépek!