A férfi nemi hormonok közé tartozó tesztoszteron elsősorban a férfi nemi jellegek kialakításáért felel, így fontos szerepet játszik a szőrnövekedésben, az izomtömeg kialakulásában, a mutálásban, a valamint befolyásolja a nemi vágyat, az erekciót és a nemzőképességet is. A tesztoszteron termelődését az agyalapi mirigy által előállított LH nevű hormon segíti, amit a hypothalamusban termelődő gonadotropot serkentő (GnRH) hormon termel. Érdekesség, hogy annak ellenére, hogy a tesztoszteron az egyik legfontosabb férfi nemi hormon, a női szervezetben is jelen van, csak jóval kisebb mennyiségben.
Látható tehát, hogy a tesztoszteron - és aktív formája a dihidrotesztoszteron- felelős a férfi nemi jellegek kialakulásáért, ezért hiánya súlyos önértékelési zavarhoz is vezethet, hiszen késői nemi érést, a férfias alkat hiányát, a hang elmélyülésének elmaradását (mutálás) eredményezheti. A tesztoszteron termelés késése a késő pubertásban is jelen van, amely a növekedés késésével is jár. Serdülőkor tájékán a gyermekben ez gyakran depressziót, szorongást válthat ki, ezért érdemes mihamarabb kezelni a problémát. Ráadásul felnőttkorban amellett, hogy tesztoszteronhiánykor libidócsökkenés figyelhető meg, a gyermeknemzésre is negatív hatással van. Elegendő tesztoszteron hiányában ugyanis a spermiumképződés is zavart szenved.
A tesztoszteron igen komoly befolyást gyakorol az izomtömegre, ugyanis az izomépítéshez a hormon jelenléte is szükséges (nem hiába juttatnak be olykor a testépítők pluszban tesztoszteront). Ráadásul mivel fokozza az izmok fehérje termelődését, így az izomerősséget is növeli. Hiányában ezért izomvesztés figyelhető meg, sőt, mivel az ösztrogén túlsúlyba kerülhet, ezzel párhuzamosan nagyobb mennyiségű zsírlerakódással is számolni kell.
Mi okozhat alacsony tesztoszteronszintet?
Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek és felnőtt endokrinológusa szerint amennyiben vérvétel útján bebizonyosodott a diagnózis, úgy első körben érdemes utánajárni, mi is okozza a problémát, és azt kezelni szükséges. Emellett a kezelőorvos hormonpótlást javasolhat a betegnek- ez történhet injekció, tabletta vagy tapasz formájában is. Ám fontos, hogy csakis orvosi javallatra, a szakember által meghatározott dózisban szabad alkalmazni a hormonpótlást, rendszeres kontroll mellett!
A pajzsmirigyhormonok - így a TSH is - a terhesség során az anya és a fejlődő magzat számára fontosak. Többek között szerepet játszanak a magzat idegrendszerének és agyának fejlődésében, különösen a várandósság korai szakaszában, ezért a terhesgondozás során ellenőrzik az értéket. Prof. Dr. Somogyi Anikó, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, diabetológus, belgyógyász ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy terhesség alatt a TSH normálértéke más, mint nem terhes állapotban, és az érték a terhesség időszakától is függ.
A tesztoszteron elsősorban férfi nemi hormonként ismert, de a nők szervezetében is jelen van, és mindkét nemben szerepet játszik többek között a testösszetétel, az izomtömeg, a csontanyagcsere és a szexuális funkciók szabályozásában. Férfiaknál az alacsony tesztoszteronszint és a kardiometabolikus betegségek – például az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség és a metabolikus szindróma – között jól ismert összefüggés figyelhető meg. Dr. Kollár Réka, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a kapcsolat összetett és kétirányú: az alacsony tesztoszteronszint egyben az általános egészségi állapot és bizonyos anyagcserezavarok jelzője is lehet.
Ha valaki olyan tüneteket érzékel magán, mint például a hízás, a hajhullás, az alvászavar, a székrekedés, könnyen arra gondolhat, hogy mindez „csupán” az életmód következménye. Holott a pajzsmirigy alulműködése, vagyis a hypothyreosis is okozhat ilyen és más, érezhető vagy mérhető panaszokat. Prof. Dr. Góth Miklós PhD, az MTA doktora, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa szerint a jó hír, hogy megfelelő kezeléssel ezek a tünetek visszafordíthatók, a hosszú távú szövődmények megelőzhetők.
Hasznos életmódtanácsok, szakmai információk és valódi tapasztalatok egy támogató közösségben, hogy pajzsmirigy betegséggel is harmonikus, energikus és teljes életet élhess.
Belépek!
Fedezd fel, hogyan élhetsz teljes, aktív életet inzulinrezisztenciával! Tapasztalatok, gyakorlati tippek és hiteles szakmai információk segítik, hogy biztos háttérrel és tudatosan alakíthasd az életed.
Belépek!