Mi az a PCOS?
A policisztás petefészek betegség egy, a hormonháztartás elcsúszása miatt létrejövő betegség. Ilyen esetekben a férfi nemi hormonok, vagyis az androgének túl magas szintjéről beszélhetünk.
A női szervezetben is találhatóak férfi nemi hormonok, melyek az egészséges működés alapelemei. Azonban a mennyiségük nem mindegy, hiszen megemelkedett szintjük változásokat indít el a szervezetben. A fiúk, nemi érésük során ezeknek a hormonoknak köszönhetik a magasabb termetet, az izmosabb testet, a mély hangot, a mellkas, arc szőrösödését, valamint ezeknek köszönhető az is, hogy a férfiak bőre jóval zsírosabb, mint a nőké. Ez azt is jelenti, hogy ha a nő szervezetében növekszik meg az androgének aránya, akkor ezek a változások ott is elindulnak. Mivel mennyiségileg szerencsére azért annyi nem termelődik ezekből a hormonokból, mint a férfiaknál, így a hatások sem annyira erőteljesek, az azonban nem jelenti azt, hogy ne mutatkoznának tünetek:
- Súlyproblémák, elhízás
- Hajhullás, akár kopaszodás
- Fokozott szőrnövekedés az arcon és a testen is
- Zsíros, pattanásos, aknés bőr
- Rendszertelen, akár kimaradó menzesz
- Rendszertelen, akár hiányzó peteérés
Miért okoz meddőséget?
A női nemi érés alapfeltétele a megfelelő női nemi hormon jelenléte. Ezek az anyagok felelősek többek között a nemi jellegek kialakulásáért, de emellett a belső folyamatokat is szabályozzák, mint a menzesz, a peteérés, a beágyazódás, stb.
Abban az esetben, ha a férfi nemi hormonok mennyisége megnő, ezzel együtt a nők szervezetében a progeszteron szintje csökken. Ez egyrészt megemelkedett inzulinszintet is eredményez, mely sajnos az inzulinrezisztencia kialakulását is eredményezi. Másrészt a női nemi hormon alacsony szintje beleszól a ciklus alakulásába is. a menzesz rendszertelenné válhat, esetleg ki is maradhat. Azonban nem csak a vérzéssel, hanem a peteéréssel is lehetnek problémák. A hormon alacsony szintje ugyanis a peteérés elmaradását, vagy rendszertelen voltát is eredményezi, aminek hatására a petefészekben nem megfelelően beért, ki nem repedt tüszők cisztákká, kis folyadékkal telt képletekké alakulnak, mely további akadályokat állít a megfelelő peteérés útjába.
Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa elmondta, hogy a meddőség kialakulása talán a legijesztőbb tünete ennek a betegségnek. Az oka egyszerű: ha nem jól, vagy egyáltalán nem történik meg a peteérés, illetve a menzesz is elmarad, akkor egyszerűen nem jöhet létre a petesejt spermiummal való egyesülése, ami azt jelenti, hogy a pár a gyermekáldásra hiába vár. Ezen pedig csak akkor lehet változtatni, ha alaposan kivizsgálják mindkét felet, és az olyan problémákat, mint a PCOS is, kezelik.
Hogyan kezelhető a PCOS?
A policisztás ovárium szindróma ma már egy jól kezelhető betegség, bár sajnos a folyamatot meglehetősen bonyolulttá teszi a kísérő betegségek – mint az IR – megjelenése. A PCOS gyógyszeres úton kezelhető, melyről alapos kivizsgálás után az endokrinológus határoz. Szélsőséges esetekben sajnos hosszú ideig tartó gyógyszerezés, esetleg műtéti beavatkozás is szükségessé válhat.
Fontos kiemelni, hogy a megfelelő életmóddal a gyógyulás felgyorsítható, és az újbóli kialakulás is elkerülhető. Ez azt jelenti, hogy a kezelés szerves része a megfelelő táplálkozás, és a rendszeres mozgás beiktatása a beteg életébe!
Az inzulinrezisztencia (IR) egy olyan anyagcsere-állapot, amelyben a sejtek egyre érzéketlenebbé válnak az inzulinra, ezért a szervezetnek többet kell belőle termelnie a vércukor szinten tartásához. A tünetek mindkét nemnél hasonlóak, de vannak bizonyos nem-specifikus jelek, amelyek főként a termékenységet, a libidót és egyes társbetegségek megjelenését érintik. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista arra hívta fel a figyelmet, hogy az inzulinrezisztencia nem „csak” a cukorbetegség előszobája, ezért mindenképpen kezelést igényel.
A policisztás ovárium szindróma (PCOS) számos tünetet okozhat a szabálytalan menstruációtól a hízásig, amelyeket természetesen minden nő észrevesz. Vannak azonban következmények, amelyek nem ennyire feltűnőek, nem láthatóak, érezhetők, mégis érdemes tudni róluk, elsősorban a megelőzés, a kezelés miatt. Dr. Egyed-Fekete Ágnes, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológus szakorvosa, pajzsmirigy ultrahang specialista beszélt a témáról.
A Hashimoto-betegség (vagyis az autoimmun pajzsmirigygyulladás) esetében gyakori jelenség, hogy a laboreredmények (TSH, T3, T4) a normál tartományban vannak, a beteg mégis alulműködésre utaló tüneteket – fáradtságot, súlygyarapodást, hajhullást, hidegérzetet – tapasztal. Mi lehet ennek az oka? Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista foglalta össze a leggyakoribb okokat, a betegség belobbanásától a kapcsolódó más autoimmun kórképek lehetőségéig.
Hasznos életmódtanácsok, szakmai információk és valódi tapasztalatok egy támogató közösségben, hogy pajzsmirigy betegséggel is harmonikus, energikus és teljes életet élhess.
Belépek!
Fedezd fel, hogyan élhetsz teljes, aktív életet inzulinrezisztenciával! Tapasztalatok, gyakorlati tippek és hiteles szakmai információk segítik, hogy biztos háttérrel és tudatosan alakíthasd az életed.
Belépek!