Ha nagyon fázik, az nem csak a hideg miatt lehet!

Ha nagyon fázik, az nem csak a hideg miatt lehet!

endokrinkozpont.hu Létrehozva: 2016.02.12 Módosítva: 2016.02.12 20:24
A tél együtt jár a hideggel is, ami pedig sokszor jelenti azt, hogy az ember fázik. De azért az nem mindegy mennyire. Hiszen, ha érezte már, hogy a télikabát, a kesztyű és a mozgás ellenére is fázik, akkor akár pajzsmirigy betegség is állhat a háttérben. A problémáról dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa beszél.

A pajzsmirigy, és szerepe

A pajzsmirigy egy igen kicsi, de annál fontosabb szerve az embernek. Nők esetében 18 köbcentiméter, míg férfiaknál 25 köbcentiméter a maximális térfogata. A pajzsmirigy hormonjai az egész testre kifejtik a hatásukat, ráadásul olyan formákban is, ahogyan arra nem is számítanánk.

A hormonok, a tiroxin (T3), és a trijód-trinin (T4) az anyagcserébe, a közérzetbe, a fogamzó képességbe, de még testsúlyba is beleszólnak. Képzésük egyik alappillére a test megfelelő jódellátottsága. Hazánk sajnos jódhiányos területnek számít, így a megfelelő képzés sokszor nem valósulhat meg.

A pajzsmirigy hormonok előállítását az agyalapi mirigy egy hormonja a TSH szabályozza. Ha nincs elég pajzsmirigy hormon a szervezetben, akkor a TSH szintje megnő, hogy serkentse a termelés, míg ha túl sok a hormon a szervezetben, akkor a TSH szintje lecsökken.

Pajzsmirigy alulműködés

A pajzsmirigy hormonjainak a befolyása kiterjed a hőháztartásra is. Ez pedig azt eredményezi, hogy ha nincs elég T3 és T4 a szervezetben, akkor a hideget is kevésbé tudjuk tolerálni. Ez azonban a téli időszakban sokszor elsikkad, azzal a felkiáltással, hogy hideg van, fáradtabbak vagyunk, vagy nem elég meleg a kabátunk. A pajzsmirigy alulműködésnek azonban nem csak ez az egy tünete van, így érdemes a következőkre is figyelni:

-          Koncentráció és teljesítőképesség romlás

-          Fáradság

-          Székrekedés

-          Depresszió

-          Alacsony pulzus

-          Étvágytalanság melletti, vagy normál étkezés mellett folyamatos testsúlynövekedés

-          Kopaszodás

-          Hallásromlás

Érdemes azonban azt is tudni, hogy a tünetek sokszor lappangva jelentkeznek, így fontos az önvizsgálat, illetve gyanú esetén mindenképpen érdemes szakorvoshoz fordulni.

Diagnózis és kezelés

Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa elmondta, hogy a pajzsmirigy problémáit jellemzően a vérvétel kimutatja. Ám ha ez nem lenne elegendő, akkor képalkotó berendezésekkel is felmérhető a mirigy állapota, így a diszfunkció okára is fényt lehet deríteni, mely igen sokrétű is lehet, kezdve az autoimmun betegséggel, a daganatig bezárólag.

A pajzsmirigy problémák kezelése történhet gyógyszeresen, ahol a hiányzó hormont pótolják, esetleg más gyógyszerekkel a termelést lassítják. Létezik izotópos kezelés is, melyet azonban csak túlműködés esetén alkalmaznak, valamint természetesen a műtét is egy lehetséges megoldásként jelentkezik. a kezelés menetéről az anamnézis, és a vizsgálati adatok birtokában mindig a szakorvos dönt. A pajzsmirigy működési zavarait gyógyítani csak ritkán lehet, jellemzőbb a folyamatos gyógyszeres kezelés, mely orvosi felügyeletet igényel, így időről időre felülvizsgálatra van szükség.

Hírek

Milyen TSH értékek a normálisak terhesség alatt?

Milyen TSH értékek a normálisak terhesség alatt?

A pajzsmirigyhormonok - így a TSH is - a terhesség során az anya és a fejlődő magzat számára fontosak. Többek között szerepet játszanak a magzat idegrendszerének és agyának fejlődésében, különösen a várandósság korai szakaszában, ezért a terhesgondozás során ellenőrzik az értéket. Prof. Dr. Somogyi Anikó, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, diabetológus, belgyógyász ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy terhesség alatt a TSH normálértéke más, mint nem terhes állapotban, és az érték a terhesség időszakától is függ.

További részletek
Alacsony tesztoszteronszint – magasabb kardiometabolikus kockázat?

Alacsony tesztoszteronszint – magasabb kardiometabolikus kockázat?

A tesztoszteron elsősorban férfi nemi hormonként ismert, de a nők szervezetében is jelen van, és mindkét nemben szerepet játszik többek között a testösszetétel, az izomtömeg, a csontanyagcsere és a szexuális funkciók szabályozásában. Férfiaknál az alacsony tesztoszteronszint és a kardiometabolikus betegségek – például az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség és a metabolikus szindróma – között jól ismert összefüggés figyelhető meg. Dr. Kollár Réka, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a kapcsolat összetett és kétirányú: az alacsony tesztoszteronszint egyben az általános egészségi állapot és bizonyos anyagcserezavarok jelzője is lehet.

További részletek
Pajzsmirigy alulműködés tünete is lehet a hízás, a hajhullás, az izomgörcs

Pajzsmirigy alulműködés tünete is lehet a hízás, a hajhullás, az izomgörcs

Ha valaki olyan tüneteket érzékel magán, mint például a hízás, a hajhullás, az alvászavar, a székrekedés, könnyen arra gondolhat, hogy mindez „csupán” az életmód következménye. Holott a pajzsmirigy alulműködése, vagyis a hypothyreosis is okozhat ilyen és más, érezhető vagy mérhető panaszokat. Prof. Dr. Góth Miklós PhD, az MTA doktora, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa szerint a jó hír, hogy megfelelő kezeléssel ezek a tünetek visszafordíthatók, a hosszú távú szövődmények megelőzhetők.

További részletek

Facebook csoport

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK