Akik rendszeresen szednek valamilyen gyógyszert, már jól tudják, hogy ha nyaralásra, hétvégi kiruccanásra készülnek, akkor időben ellenőrzik, hogy elég lesz-e a hazaérkezés utáni napokra is a gyógyszerük. Gondolnak a rendkívüli helyzetekre is és a szükségesnél inkább többet visznek magukkal, mint kevesebbet. A gondos felkészülés mellett is előfordulhatnak azonban olyan kellemetlenségek, mint a készítmények helytelen tárolásából eredő rosszullétek.
Csökkent pajzsmirigyműködés miatt kezelem évek óta azt a beteget, aki egy Afrika déli részét érintő utazásról tért vissza azzal az elképesztő megfigyeléssel, hogy ismét olyan panaszai vannak, mint amikor elkezdődött a betegsége – mesél el egy betegével történt korábbi tanulságos esetet Prof. Balázs Csaba endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosa. Feledékennyé vált, sokat hízott (pedig sokat gyalogoltak), gyengévé vált, lábai és szeme erősen duzzadtak, nyakában feszülést érzett. Hazaérkezve a laborvizsgálat is igazolta a magas TSH értéket, és panaszai is megfeleltek a csökkent a pajzsmirigyműködésnek. A beteg váltig állította, hogy szabályszerűen, a korábbiak szerint szedte reggelente a gyógyszert.
Alapos beszélgetésünk, részletes beszámolója során a hölgy elmondta, hogy nagyon sokfelé jártak és azon a részen igen nagy volt a forróság. Mivel folyamatosan úton voltak és a legtöbbször csak éjszakára álltak meg pihenni, a bőröndök egy részét pakolták csak ki az autóból. Kiderült, hogy a gyógyszerek rendre – napközben is, a tűző napon – az autóban maradtak és ezzel a történet meg is oldódott. Elmondtam, hogy egyes gyógyszerek, ide tartoznak a pajzsmirigygyógyszerek is, a nem megfelelő tárolás miatt, a nyári hőségben hatástalanná válhatnak, 30C fok felett lebomlanak és elveszítik hatásukat. Ez történt ebben az esetben is, a hölgy panaszai az új gyógyszer felírása után csökkentek, majd megszűntek. A teendő tehát egyszerű: a gyógyszereket ne hagyjuk meleg, helyen és akkor hatásosak maradnak.
A nyaralás ideje alatt az étkezési szokásaink is változhatnak, szeretünk új ízeket kipróbálni. Ezzel természetesen nincs is gond, arra azonban figyeljünk, hogy a gyógyszereket továbbra is lehetőleg vízzel vegyük be! A grépfrút és a pomelo gyümölcsökből készült italok a reggeli ételek gyakori összetevői. Fontos tudni, hogy a két gyümölcs gátolhatja bizonyos készítmények felszívódását – figyelmeztet Balázs professzor. A jelenség magyarázata, hogy ezek a gyümölcsök jelentős mennyiségű olyan anyagot tartalmaznak, amelyek csökkentik a gyógyszerek felszívódását. Hogy ezt elkerüljük, lényeges, hogy csak 1-2 órával a gyógyszer bevételét követően fogyasszuk az említett gyümölcsökből készült italt, így nem okoznak problémát – hangsúlyozza Balázs professzor.
Inzulinrezisztenciával küzd és a hidegben azt tapasztalja, hogy romlanak a vércukor értékei? Ennek nem csak a karácsonykor elfogyasztott bejgli és tartalmas, téli ételek lehetnek az okai! Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista megnevezte azokat a tényezőket, amelyek az IR állapotromlásának hátterében állhatnak ezekben a hónapokban és a kezelés lehetőségeiről is beszélt.
Nem „egyszerű” elhízás, hanem kortizol túltermelés okozza a jellegzetes, törzsön lerakódott plusz kilókat, a holdvilágarcot, a lilás striákat, a szőrösödést, a terméketlenséget, akár a depressziót. A Cushing-szindróma lehetséges okait, tüneteit és kezelési lehetőségeit Prof. Dr. Góth Miklós PhD, az MTA doktora, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa mutatta be.
Az szinte minden pár számára egyértelmű, hogy ha nem érkezik meg a kívánt gyermekáldás, előbb-utóbb orvoshoz fordulnak az okok kiderítéséért. Arra viszont talán kevesebben gondolnak, milyen mértékben befolyásolja a sikertelenséget, sőt, akár az emögött meghúzódó állapotokat – inzulinrezisztenciát, PCOS-t, pajzsmirigyzavarokat – az életmód. Dr. Fülöp Viktor, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, szülész-nőgyógyász arról beszélt, hogyan segíthet meddőség esetén az életmód rendezés és az orvosi kezelés kombinációja.