A magas prolaktinszint is állhat a teherbeesés útjában

A magas prolaktinszint is állhat a teherbeesés útjában

endokrinkozpont.hu Létrehozva: 2016.09.12 Módosítva: 2016.09.12 19:25
Egyre több nő küzd napjainkban teherbeesési nehézségekkel, melynek hátterében többek között a kitolódott gyermekvállalási szándék, a stressz, az egészségtelen életmód, valamint hormonális zavar is állhat. Ez utóbbi esetben igen gyakori probléma a megemelkedett prolaktinszint, ami bizony gátat szabhat a gyermekáldásnak. Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa és PCOS/inzulinrezisztencia specialistája szerint a probléma szerencsére kezelhető.

Mit befolyásol a prolaktin?

A terhességi hormonként is ismert prolaktin leginkább a várandósságot és a tejelválasztást hivatott támogatni, ezért szintje terhesség és szoptatás esetén a legmagasabb. Ám szerepe itt még nem ér véget, ugyanis más nemi hormonokkal együtt az anyagcsere és a növekedés folyamatában is részt vesz. Fontos tudni, hogy babavárás nélkül is termeli a hipofízis – ráadásul mindkét nem esetében-, ám lényegesen kevesebb mennyiségben. Mennyisége nem állandó, ugyanis napszaki ingadozást mutat, tehát nem ugyanazt az értéket kapjuk reggel és este- és ezt a vérvételek alkalmával is figyelembe kell venni!

Magas szintje hátráltatja a teherbeesést

Terhesség nélkül előfordulhat, hogy megemelkedik a prolaktin szintje- ezt okozhatják bizonyos gyógyszerek, betegségek (pl. IR, PCOS, pajzsmirigyzavar, agyalapi mirigy daganata), ám leggyakrabban a stressz tehető érte felelőssé. A normálisnál magasabb értéke nemcsak kellemetlen tüneteket okozhat, de a teherbeesést is megnehezíti, mivel gátolja a ciklushoz szükséges női nemi hormonok termelődését. Ennek megfelelően sem a tüszőérés, sem a beágyazódás nem következhet be. Ezért van az, hogy rendszeres, gyakori szoptatás során minimális a gyermeknemzés esélye, hiszen ekkor igen magas a prolaktinszint - mondja dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa és PCOS/inzulinrezisztencia specialistája.

Mit lehet tenni?

Először is fontos, hogy próbálja meg minimálisra csökkenteni életében a stresszt, ami az egyik legnagyobb akadálya a teherbeesésnek, hiszen ekkor gyorsan megnő a prolaktinszint. Érdemes vérvétel útján hormonvizsgálatot végeztetni, hogy fény derülhessen az egyéb hormonális zavarokra is, hiszen a magasabb inzulinszint és a pajzsmirigy alulműködése is befolyásolhatják a prolaktin termelődését!

Dr. Koppány Viktória szerint gyógyszeres kezeléssel remekül kordában tartható a hormon mennyisége, ám ha a problémát az agyalapi mirigy jóindulatú daganata okozza (prolaktinoma), akkor műtéti beavatkozásra lehet szükség, ami után visszaáll az érték a referenciatartományba.

Magas prolaktinszint tünetei

  • teherbeesési nehézségek
  • libidócsökkenés
  • fáradékonyság
  • várandósság/szoptatás nélküli tejcsorgás (férfiaknál is)
  • férfiaknál az emlők megnagyobbodása
  • hízás, alvászavarok

 

Hírek

Metabolikus szindróma: így csökkenthető a komoly kockázat

Metabolikus szindróma: így csökkenthető a komoly kockázat

A magas vérnyomás, a hasi elhízás, az emelkedett vércukor, a kóros vérzsírok együttesen hozzák létre a metabolikus szindrómát, ami számos súlyos betegség kockázatát növeli. Prof. Dr. Somogyi Anikó, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa, diabetológus, belgyógyász, a zsíranyagcsere-zavarok specialistája arról beszélt, miért esik egyre több szó a kardiometabolikus kockázatról és hogyan lehet ezt csökkenteni.

További részletek
Mi történik pajzsmirigy eltávolítás után, mire kell figyelni a mindennapokban?

Mi történik pajzsmirigy eltávolítás után, mire kell figyelni a mindennapokban?

Pajzsmirigy eltávolítás után a pajzsmirigy hormontermelése részben vagy teljesen megszűnik - attól függően, hogy a mirigy egy részét vagy az egészet távolították el. Ha az egészet, onnantól kezdve folyamatosan hormonpótlásra van szükség, ami mellett hosszú távon teljes életet lehet élni, ugyanakkor dr. Békési Gábor PhD, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa szerint fel kell készülni a hormonbeállítás alatti esetleges nehézségekre és érdemes figyelni az egészséges életmód kialakítására is.

További részletek
Szapora szívverés, dülledt szemek, golyva – Basedow-kór állhat a háttérben

Szapora szívverés, dülledt szemek, golyva – Basedow-kór állhat a háttérben

A fogyás, a remegés, a fokozott verejtékezés, a hasmenés más tünetek mellett utalhatnak a Basedow-Graves kór nevű autoimmun pajzsmirigy zavarra, létezik azonban egy hármas tünetegyüttes is, amely az érintettek jelentős részénél tapasztalható. Ez a szívfrekvencia növekedés, kidülledő szemek és golyva, más néven strúma hármasából álló, ún. Merseburgi triász mindenképp kiemelt figyelmet érdemel, és elindítja az orvost a pajzsmirigy kivizsgálásának irányába. Dr. Békési Gábor PhD, az Endokrinközpont – Prima Medica endokrinológusa beszélt a vizsgálatok és a kezelés lehetőségeiről.

További részletek

Facebook csoport

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK