Magas szintű tudás

Varga Dóra dietetikus kedves személyisége, magas szintű tudása és segítőkészsége rendkívüli. Tanácsaival sokkal könnyebben fogok boldogulni a diétám kivitelezésében és remélhetőleg a jelenlegi egészségügyi problémáim megoldásában. 

egy visszajáró páciens

Varga Dóra dietetikussal mind szakmailag, mind emberileg nagyon meg vagyok elégedve. Körültekintő, figyelmes, kooperatív szakember. Nem véletlenül járok hozzá vissza.

Együttműködő

Teljes mértékben elégedett vagyok. Nagyon kedves, segítőkész és együttműködő volt az orvosnő. Az ügyfelet készséggel kiszolgálták, külön kiemelkedő az előzetes időpont egyeztetés.

Páciens központú

Amig benn voltam, éreztem, hogy csak az én problémám érdekli Dórát. Kikérdezett a legapróbb részletekig, majd a szokásaimat és véleményemet is figyelembe véve terelt a helyes irányba. Jó az étrend, amit javasolt. Örülök, hogy megtaláltam ezt a remek szakembert.

Személyre szabott tanácsokkal lát el

Kedves, figyelmes, igen nagy szaktudással rendelkezik. Érdeklődéssel hallgat végig, s egy-egy részlet lezárásaként összefoglalja a lényeget. Így kellőképpen rögződnek javaslatai. Elismerő dicsérettel buzdít, s személyre szabott tanácsokkal lát el. Vonzó személyisége felold minden szorongást. Várom a következő találkozást!!!

Lelkiismeretes

Minden ott dolgozó nagyon kedves volt, barátságos a környezet, ami megnyugvással töltött el. Különösen tetszett, hogy Varga Dóra szívből, lelkiismeretesen végzi a munkáját, éreztem, hogy a legjobb kezekben vagyok!

Naprakész

Varga Dóra egy nagyon szimpatikus, naprakész és nagyon tájékozott szakember, csak ajánlani tudom. Minden kérdésemre alapos és részletes választ adott, és kaptam segédanyagokat is tőle. Abszolút profi, nagyon köszönöm a segítségét és további jó munkát kívánok.

Jó szakember

Azt gondolom egy nagyon jo szakemberrel talalkoztam, aki szakmailag es emberileg is remekul helyt all. Felkeszult, hatarozott, figyelmes es rugalmas volt. Kerdeseimre valaszt kaptam, megnyugodtam. Hiszek a javulasban, ugy erzem uj eszkozoket kaptam hozza.

Korrekt

Korrekt, udvarias, teljeskörű tájékoztatást kaptam a problémámat érintő kérdésekben.

Türelmes

Nagyon kedves, türelmes volt. Minden kérdésemre kimerítő választ kaptam. Orvosi környezetben ritka pozitív élmény volt.

Közvetlen

Dóra közvetlen, lendületes, profi. Mindenre kiterjedő tanácsadó, aki folyamatosan figyeli, hogy a páciensnek átment e az info, megértette e azt. Külön örülök annak, hogy az e-mail címét is megkaptam kérdés esetére.

Tökéletesen elégedett

Tökéletesen elégedett voltam a szolgáltatással. Dóra nagyon kedves, szakmailag rendkívül felkészült. Nagyon hasznosnak találtam a vele való konzultációt.

Alapos

Rendkívül alapos és szakszerű felvilágosítást kaptam, ezen kívül nagyon kedves és segítőkész volt a Dóra.

Gyakorlatias

Nagyon tetszett Dóra vidám, pozitív hozzáállása, szakmai tudása és hogy nem csak elméleti tudást kaptam, hanem, hogy gyakorlati tanácsokat is adott. Rávilágított a főbb irányvonalakra, lehetőségekre, praktikus tanácsokkal látott el. Nagyon tetszett a felkészültsége.

Bizalommal fordulhattam hozzá

Nagyon tetszett, hogy őszintén és bizalommal fordulhattam Dórához, és minden kérdésemre választ kaptam. A szolgáltatás teljes ideje alatt rám figyelt, igyekezett minden problémámra megoldást találni. Rengeteg új és hasznos információt kaptam tőle, és biztosan vissza fogok menni hozzá, amennyiben erre szükség lesz.

Megoldás orientált

Dóra szakmailag nagyon felkészült és segítőkész, a megbeszélésre elég sok egyéni problémával és kérdéssel érkeztem, amelyekre azonnal tudott megoldást és esetleg egy jobb alternatívát ajánlani. Összességében a felkészültsége, segítő készsége és kedvessége az amivel legjobban meg voltam elégedve, barátaimnak, ismerőseimnek is bátran ajánlom majd a jövőben.

Gyakorlatias, szakszerű

Rendkívül gyakorlatias, szakszerű segítséget kaptam. Minden kérdésemre, pontosan válaszolt, ha lehetett több alternatívát is felajánlva. Nagyon jó szívvel tudom ajánlani másoknak. (és szoktam is azóta) Rendkívül kedves, közvetlen, a betegre maximálisan odafigyelő szakembernek tartom. Ez az eddigi legpozitívabb élmény, amiben részem volt az egészségügy területén. Köszönöm.

Téma szakértője

  • Varga Dóra

  • Szakterületek:
    • vezető dietetikus, Okleveles táplálkozástudományi szakember Msc
  • Specialitások:
    • komplex endokrin és allergiás kórképek

    • inzulinrezisztencia (IR)

    • policisztás ovárium szindróma (PCOS)

    • pajzsmirigy problémák

    • meddőség

    Rendelés típusa:

    • személyes, rendelői vizit
    • távkonzultáció (skype, telefon): kedd
    • kizárólag felnőtt ellátás (18 éves kor felett)

    Páciens véleményeket itt olvashat>>

Kapcsolódó cikkeink

Az inzulinrezisztenciásoknak egy meghatározott szénhidráttartalmú diétát kell követniük, ami már önmagában sem egyszerű, odafigyeléssel, folyamatosan egyeztetve a dietetikussal azonban nem korlátozásnak fogjuk megélni az étrendünket. Varga Dórát, a Budai Endokrinközpont dietetikusát kérdeztük.

 

Cikkek melyeket mindenképpen olvasson el!

Orvos válaszol

A szénhidrátot száraz vagy főtt állapotba számoljuk. Köszönettel.

Varga Dóra
Varga Dóra vezető dietetikus
Kedves Bohák Sándorné

Mindkét módon lehet számolni, de egyszerűbb száraz állapotban mérni, és azzal számolni.

Kapcsolódó oldalak

Kapcsolódó videók

Hírek

Tejcsorgás és impotencia is utalhat az agyalapi mirigy prolaktint termelő daganatára

Tejcsorgás és impotencia is utalhat az agyalapi mirigy prolaktint termelő daganatára

A prolactinoma az agyalapi mirigy prolaktint termelő daganata, a leggyakrabban előforduló hormont termelő agyalapi mirigy daganat. Olyan tünetek hívhatják fel jelenlétére a figyelmet, mint például a nőknél a szoptatási időn kívül jelentkező tejcsorgás és menstruációs zavarok, illetve a férfiakat sújtó merevedési zavar, impotencia. Prof. Dr. Góth Miklós PhD, az MTA doktora, az Endokrinközpont endokrinológusa erről a csaknem mindig jóindulatú daganattípusról beszélt.

További részletek
Öröklődés, életmód, betegségek? Ilyen okai lehetnek a zsíranyagcsere-zavarnak

Öröklődés, életmód, betegségek? Ilyen okai lehetnek a zsíranyagcsere-zavarnak

A zsíranyagcsere-zavarok (magas koleszterin- és/vagy trigliceridszint) növelik az érelmeszesedés előfordulási valószínűségét és ezzel a szívbetegségek, pl. a szívinfarktus, a stroke és a cukorbetegség kockázatát is. Felismerésük és kezelésük is kiemelt fontosságú. De vajon miben állhat a kezelés? Kizárólag az életmód reformjából, vagy szükség lehet betegségek gyógyszeres kezelésére is? Mindez attól függ, mi a zsíranyagcsere-zavar kiváltó oka, amelyeknek lehetőségeiről Prof. Dr. Somogyi Anikó, az Endokrinközpont endokrinológusa, diabetológus, belgyógyász, a zsíranyagcsere-zavarok specialistája beszélt.

További részletek
Az elhízás és a holdvilág arc a Cushing szindróma vezető tünete

Az elhízás és a holdvilág arc a Cushing szindróma vezető tünete

A páciensek gyakran a törzsükre rakódott jelentős plusz kilók okainak kutatásakor jutnak el endokrinológushoz, ahol a kivizsgálás után kiderülhet, hogy a kortizol hormon túltermelése, nagy mennyiségű jelenléte okozza ezt a tünetet, más jellegzetességekkel együtt. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista a Cushing szindróma további tipikus tüneteire, a kivizsgálás és a kezelés lehetőségeire hívta fel a figyelmet.

További részletek

Prima Medica Egészségközpontok